Sportfogadás

Erre érdemes fogadni Kapás döntőjében - napi tippek az úszó Eb-re

  • Cesc18
megosztom

Szombaton öt egyéni számban avatnak bajnokot a glasgow-i úszó Európa-bajnokságon.

A késő délutáni döntők sora a női 800 gyorssal veszi kezdetét, ami magyar szempontból a nap egyik legfontosabb versenye, hiszen Kapás Boglárka aranyesélyesként ugrik medencébe, míg Késely Anna éremben reménykedve áll majd a rajtkőre. 

Fotó: MTI

Mindkét magyar lány magabiztosan vette a selejtezős akadályt, Kapás 8:32.32-es idővel az ötödik, míg Késely 8:27.96-os idővel a második helyen jutott be a fináléba. 

"Elsőre nem annyira esett jól ez a nyolcszáz, négyszáznál nem éreztem azt, amit ilyenkor kell, amit ilyenkor szoktam. Rosszabbul ment a szokásosnál, lassabban kezdtünk."

Elég kevés az oxigén az uszodában, nem tudom, hogy ezért, de jobban elfáradtam, mint általában 800-on szoktam.

- nyilatkozta Kapás a Magyar Úszó Szövetségnek, illetve hozzátette, hogy reméli a döntőben nem lesz baj és sokkal jobban megy majd.

Általában a hosszú számok esetében nem kell nagy jelentőséget tanúsítani a délelőtti selejtezős úszásoknak, hiszen mindenki próbálja spórolósra venni a figurát. A magyar lányok is messze nem adtak ki mindent magukból, főleg nem Bogi. 

Az viszont egyértelmű, hogy az olasz Simona Quadarella trónfosztásra készül és ő az, akit le kell győznie annak, aki aranyérmet szeretne nyerni.  

Quadarella erőt demonstrált már a selejtezőben, ugyanis 8:23-as időt repesztett és 4 mp-et osztott ki a komplett mezőnynek. Olyat úszott már délelőtt, amivel a két évvel ezelőtti Eb-n érmet nyert volna, míg tavaly ötödik helyre lett volna jó a budapesti vb-n. 

De a 19 éves olasz ennél is tud jobbat, egyrészről 8:20-as idővel kvalifikálta magát, másrészről június végén a Mediterrán Játékokon 8:21-es idővel nyert aranyérmet. Jó formában van Quadarella és benne van egy erős idő, amivel Kapás nem biztos, hogy konkurálni tud majd. 

Az Unibet oddsmesterei szerint egyértelműen az olasz a favorit és csak 1.35-ös oddsot adnak a győzelmére. Az állami bukinál 2.05-szörös pénzt fizetnek a Kapás 1-2-re, de még ezt rizikósnak tartjuk behúzni, ugyanis a német Sarah Köhler szintén jól mozgott a selejtezőben és ő is tud 8:20 körüli időt. 

Késely komoly önbizalommal érkezhetett Glasgow-ba, hiszen július elején a junior Eb-n négy egyéni számban nyert aranyérmet. Korrekt időt úszott a selejtezőben, amire ha rápakol a döntőben, akkor egy igazán szép eredmény kerekedhet belőle.

"Azt hittem, hogy jobban fog fájni, de megmondom őszintén, most nem bíztam annyira magamban. Gyuri bácsi sokkal jobb időt remélt, ő azt remélte, megúszom a legjobbamat, de előtte magamban reálisan egy 8:30-as időre gondoltam." 

Ez a 8:27.96 nagyon jónak tűnik első úszásnak, a döntőben még jobb lesz.

- mondta Ajna a Magyar Úszó Szövetségnek. 
 

  • Késely 3-4. helyen végez @ 1.70

 

 

megosztom