Európa Liga

Milyen meccsre számítsunk az Újpest-Sevillán?

Telt ház lesz, a továbbjutás eldőlt, a Sevilla két nap múlva az Arsenal ellen meccsel. Mi sülhet ki ebből?

Csütörtök nagy nap lesz az Újpest és az újpesti drukkerek életében, hiszen egy európai sztárcsapat, az ötszörös EL-győztes Sevilla látogat a Megyeri útra.

A MK-győztes Újpest számára nem sokáig élt a remény a világraszóló bravúrra az andalúz gárda ellen, hiszen a Pizjuánban Jesús Navas hét perc játék után előnyhöz juttatta a Sevillát, majd Pauljevics kiállítása miatt az első félidő hajrájára végképp megpecsételődött a lilák sorsa.

Persze a 4-0-s végeredmény miatt azért nehéz hibáztatni az Újpestet, teljesen nyilvánvaló volt, hogy nem tudja majd felvenni a tempót és a versenyt egy topliga topcsapatával. Ebben a szellemben készülhetnek a csapatok a visszavágóra is, amelyre csütörtök este a Szusza Ferenc Stadionba kerül sor.

Fotó: ujpestfc.hu

„Igazi futballünnep lesz a holnapi, nem sűrűn adatik meg egy csapat életében, hogy egy ilyen szintű együttessel találkozhat. Ezekért a meccsekért érdemes dolgozni, teltház előtt, a szurkolóink biztatását élvezve egy felejthetetlen estét szeretnénk mindenkinek szerezni. Nem lesz könnyű dolgunk a Sevilla ellen, de mindent megteszünk majd, hogy gólt, esetleg gólokat szerezzünk. Remélem egy jó összecsapást láthatunk majd méltó búcsúval a versenysorozattól, a végén egy Újpesti győzelemmel és egy nagy, közös ünnepléssel a találkozóra kilátogatókkal” – nyilatkozta az ujpestfc.hu-nak Nebojsa Vignajevics vezetőedző, akinek mondatai véleményünk szerint tökéletesen visszaadják a mérkőzés várható légkörét.

Az odavágó eredménye miatt egyértelmű, hogy itt a továbbjutás kérdése már egyik csapatot sem foglalkoztatja.

Újpesten nagyon régen volt teli a stadion, így egyértelmű, hogy ezen két ok miatt a szórakoztatás és a jó hangulat elérése maradt a cél, a Sevilla pedig a bajnokságra való felkészülés jegyében folytatná az építkezést.

Az andalúz gárda ugyanis még csak az Újpest elleni játszott egyetlen tétmeccset idén. Jó pár játékosa messze van még a csúcsformától, akadnak sérültek is - Kjaer, Borja, Lasso, Marc Gual - akadnak távozók - Correa - de ezzel együtt Pablo Machín abszolút A-csapattal érkezett meg Budapestre, egyedül a fiatal Juan Soriano kapus keretbe jelölése számít meglepetésnek.

A Sevilla kerete a visszavágóra
Sergio Rico, Vaclík, Juan Soriano, Mercado, Corchia, Sergi Gómez, Pareja, Carriço, Escudero, Arana, Roque Mesa, Jesús Navas, Sarabia, Nolito, Banega, Franco Vázquez, Ben Yedder, Muriell,  Pejiño.

Jesus Navas elmondta a Sevilla honlapjának lefutotta a kötelező köröket, természetesen nyerni jönnek Budapestre és hasonló szellemben szeretnének pályára lépni, mint egy héttel ezelőtt.

Kétségtelen, hogy bármilyen felállást választanak a vendégek, esélyesek lesznek egy újabb sikerre, de nem árt megjegyezni, hogy augusztus 4-én Stockholmban az Arsenal ellen a Bajnokok Nemzetközi Kupája keretén belül is pályára lép.

Tétmeccs ide vagy oda, a játékerő miatt valószínűleg arra a mérkőzésre teszik majd jobban oda magukat, hiszen a londoni sztárcsapat nyilván jobb felmérő egy Sevilla-szintű klub számára.

Szóval akár össze is jöhet Vignajevics és az Újpest vágya, miszerint játszanak egy jó meccset a spanyol alakulattal. Nincs min feszülni, a becsületgól megszerzésére kell rámenni, a spanyolok pedig ebben akár partnerek is lehetnek. Jöhet a mindkét csapat szerez gólt?

 

Ti milyen eredményt vártok?

 

 

 

 

[2790823] 2018-08-02 21:00:00 Újpest - Sevillax;