NB I

Nyeretjük a Fradit az örökrangadón

megosztom

Pikáns mérkőzést rendeznek vasárnap este az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, hiszen az MTK az FTC-t fogadja.

Az FTC-re fogadunk az örökrangadón. - Fotó: fradi.hu

Egy év szünet után ismét örökrangadót rendeznek Magyarországon, mivel az MTK feljutott a másodosztályból, és vasárnap a Ferencvárost látja vendégül. Mindkét fél jól rajtolt az NB I 2018-2019-es szezonjában, így akár egy parádés meccs is kikerekedhet a történetből.

1x2    
MTK Döntetlen Ferencváros
4.65 3.60 1.70

A kék-fehérek a nem túl jól sikerült edzőmeccseket követően némi meglepetésre újpesti sikerrel indították az idényt. Pedig a lila-fehérek épp az MTK elleni meccs előtt álltak fel a padlóról, hiszen 4-0-ra ütötték ki hazai pályán az azeri Nyefcsi Baku együttesét, s jutottak tovább az Európa Ligában.

Az FTC is jól startolt, hiszen a Maccabi Tel-Aviv elleni nemzetközi kupakiesést követően 4-1-re múlta felül hazai pályán a Diósgyőr együttesét. Thomas Dollék jól futballoztak, a négy találat mellett számtalan lehetőségük volt a gólszerzésre.

Úgy tűnik tehát, hogy mind a két csapat jó úton jár, de ha összehasonlítjuk, hogy a gárdák milyen játékkal és hogyan nyertek az első körben, illetve, hogy milyen lehetőségeik vannak, akkor egyáltalán nem meglepő, hogy a Ferencváros a meccs esélyese. A zöld-fehérek perpillanat minden téren Feczkó Tamásék előtt járnak, ráadásul bő egy éve 3-1-re nyertek a Hungária körúton.

Ha pedig a Fradi komolyan gondolja, hogy 2016 után ismét bajnokságot akar nyerni, akkor az ilyen kaliberű találkozókat egyszerűen be kell húznia. Ehhez pedig minden adott, hiszen borítékolható, hogy a zöld-fehérek dominálnak majd, és, ha emellett kijön a felek közti tudásbeli különbség, akkor egyértelmű, hogy ki nyerheti a párharcot, vagyis a vendégekre fogadunk a vasárnapi örökrangadón.

  • Tipp: Ferencváros @ 1.70    
[2808897] 2018-07-29 18:00:00 MTK Budapest - Ferencvárosx;

A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti, míg a    -n élőben is lehet fogadni a meccsre!

megosztom