Sportfogadás

Kezdődik a belga bajnokság, a magyar fogadók szerint pedig itt egy tuti az első körből

megosztom

A bronzérmes Anderlecht a Kortrijk ellen kezdi meg az idei szezont, az esélyek pedig egyértelműek.

Nem sikerült igazán jól a belga Anderlecht tavalyi szezonja, a lila-fehérek csak a harmadik helyen végeztek a bajnokságban, így lecsúsztak a Bajnokok Ligájáról. Az induló szezonnak favoritként kezd neki Hein Vanhaezebrouck csapata, az első feladat pedig a közepesen erős Kortrijk legyőzése lesz.

Az elmúlt években ez többnyire nem okozott gondot a Juhász Roland egykori csapatának, hiszen az utolsó 10 bajnokijukból a kortrijki gárda csupán három pontot szerzett. A közelmúlt is erőteljes Anderlecht-fölényt mutat, hiszen az utolsó három meccsükön 17 gólt is szereztek.

A magyar fogadók szerint ez a tipp a nap egyik legerősebbje, hiszen a     fogadóinak 86%-a szerint győzelemmel indítja az évet az Anderlecht. A sztárcsapatnak jól is ment a felkészülési időszakban, hiszen veretlenek maradtak, pedig találkoztak a PAOK-kal és az Ajax gárdájával is.

 

[2780061] 2018-07-28 18:00:00 Kortrijk - Anderlechtx;
megosztom