Európa Liga

Nehogy lenézzük a Honvéd ellenfelét! - tipp a kispestiek kupameccsére

A Rangers-gyilkos Niederkorn látogat Kispestre, amely gárda az előző körben is underdogként nyert.

Jól kezdődött magyar szempontból az európai kupahét, hiszen a Videoton gólnélküli döntetlent ért el a Ludogorec otthonában, ami az előzetes jelek alapján egy kiugróan jó eredmény. Csütörtökön az Újpesten és Honvédon a sor, mely csapatok közül utóbbinak van reális esélye a továbbjutásra. Habár több okunk is van azt feltételezni, hogy a luxemburgi Progrés Niederkorn lebecsülése óriási hiba lenne.

Az egyik ilyen érv az, hogy egy évvel ezelőtt ez a kiscsapat a Glasgow Rangerst búcsúztatta az Európa Ligából, amely a sorozat történetének egyik legnagyobb meglepetését szolgáltatta. A visszavágón 2-0-ra nyerő csapatból szinte mindenki a keret tagja most is, így könnyű győzelemre aligha számíthatnak a magyarok.

1x2    
Honvéd Döntetlen Niederkorn
1.55 3.65 5.50

A második érv a vendégek első fordulós eredménye, hiszen a Niederkorn a jóval esélyesebb azerbajdzsáni Gabalát búcsúztatta úgy, hogy az odavágón 7-szeres oddsért tudott nyerni Azerbajdzsánban. A miniállam továbbjutására egyébként 3.50-3.70-es szorzóval lehetett fogadni a párharc előtt, míg most az odds 3.20 körül van.

"Jó csapat, a két mérkőzés alapján megérdemelten jutott túl az esélyesebbnek tartott azeri Gabalán az előző fordulóban. Intenzív és agresszív futballt játszik. A továbbjutáshoz fegyelmezett játékra lesz szükség" - emelte ki Supka Attila.

A kispestieknél egyébként most igen vegyes a kép, hiszen eddig rossz-jó-jó meccs volt a sorminta, vagyis papírforma szerint csütörtökön este is a szebbik arcukat kéne mutassák Holenderék. Probléma lehet azonban, hogy az így is csatárínségben szenvedő 19. kerületieknek nélkülözniük kell a Rabotnicki ellen remekül futballozó Danilót, ő ugyanis megsérült a Haladás elleni bajnokin.

Az elmúlt hónapokban többször is láthattuk, Luxemburg nem az az ország, amelynek akár válogatottját, akár klubcsapatait le kell becsülnünk, és ha a Dudelange továbbjutást érdemelt volna a Videoton ellen, akkor bizony a Niederkorn is alaposan meglepheti a Kispestet. Mindezek szellemében ne várjunk hasonló gálát, mint a Rabotnicki ellen, Supka Attiláék aligha döntik el már ma a továbbjutás kérdését.

Ha pedig érdekel, hogy a Logibet profi tippmestere hogyan látja az esélyeket, látogasd meg Tippek aloldalunkat, ahol naponta kaphatod meg e-mailes feliratkozással a legjobb tippmesterek legjobb tippjeit INGYEN!

[2790759] 2018-07-26 19:00:00 Honvéd - FC Progres Niedercornx;