Bajnokok Ligája

1.75-ös hazait pakol a magyar a BL-ben, pedig közel sem egyértelmű a képlet

A PAOK-Basel párharcon az oddsok alapján görög siker születhet, pedig még soha nem nyertek BL-selejtezőt.

Kedden folytatódnak a Bajnokok Ligája selejtezőinek küzdelmei és az FC Basel 19:30-tól  Szalonikiben lép pályára a görög bajnokságban ezüstérmet megszerző PAOK vendégeként.

1x2    
PAOK Döntetlen FC Basel
1.75 3.30 4.30

Vajon folytatódik a PAOK BL-átok? fotó: Agona Sports

A PAOK többször nekifutott már a BL-főtáblára kerülésnek, ám eddig minden alkalommal kudarcot vallott. A csapat mérlege a selejtezők során öt döntetlen és öt vereség, és aligha vár rá diadalmenet a sorozatban rutinosabbnak számító svájciak ellen. Mindenesetre a görögök szintén rendelkeznek nemzetközi tapasztalattal, hiszen az EL-csoportkörében már megmérették magukat.

A Basel az utóbbi két BL-kiírásban egyaránt a csoportkörbe jutott, sőt tavaly még az egyenes kieséses szakaszba is beverekedték magukat,

ahol végül a Manchester City állta útjukat. A svájciak hajlamosak inkonzisztensen teljesíteni, de a selejtezők ezen szakaszában még soha nem vesztették el az első oda-visszavágós párharcukat.

Mindezek ellenére az első meccsen a bukik a PAOK-ot favorizálják, amiben döntő szerepet játszhat, hogy a Basel az utóbbi négy meccsét egyaránt elbukta. A hazai sikerre 1.75-ért fogadhatunk a Tippmixprónál, és az alábbi statisztika szemlélteti, hogy 10/6 fogadó be is próbálkozik ezzel a viszonylag magas szorzóval. Azt túlzás lenne állítani, hogy ez a nap tutija, mivel 22 százalék remit, míg 19 százalék vendég sikert vár a selejtezőn.

Ti milyen eredményt vártok a találkozón?

 

[2789354] 2018-07-24 19:30:00 PAOK Thessaloniki FC - Baselx;