Vízilabda

Rangadót vív a Märcz-csapat

A grúzok elleni gyenge produkciót követően az olaszok ellen kellene brillíroznia a magyar férfi vízilabda-válogatottnak.

Märcz Tamás együttese az olaszokkal találkozik szerdán. - Fotó: MTI

Hétfőn startolt el a férfi vízilabda Európa-bajnokság, amikor is a mieink Grúzia legjobbjaival néztek farkasszemet. Az a meccs igen nyögvenyelősre sikeredett számunkra, hiszen a nálunk jóval gyengébb keletieket mindössze a negyedik negyed utolsó három percében sikerült felőrölni, s végül így sikerült nyernünk 12-5-re.

1x2    
Magyarország Döntetlen Olaszország
3.15 6.50 1.53

Szerdán viszont már egy jóval nehezebb, az első nap alapján kőkemény feladat vár Märcz Tamás csapatára, hiszen következik a csoportrangadó, avagy az Olaszország elleni sorsdöntő mérkőzés. Ez a meccs dönt ugyanis arról, hogy sikerül-e megnyerni a négyest, s automatikusan a negyeddöntőbe kerülünk, aminek köszönhetően a könnyebb ágra kerülne a csapat, vagy második helyen jut tovább, nyolcaddöntőt is játszania kell, és vélhetően a szerbek és a horvátok ágára kerül az együttes.

Olaszország pedig úgy tűnik, hogy jó passzban van, hiszen a nyitófordulóban a nem túl acélos németeket ütötte ki, ami papírforma volt, az viszont nem, hogy mindössze egyetlen egy gólt kapjon, s mellé 14-et lőjön. Mindemellett muszáj megemlíteni, hogy a legutóbbi két tétmeccsen nem sikerült legyőznünk az olaszokat, áprilisban az Európa Kupán 10-5-re kaptunk ki tőlük, míg a tavalyi, budapesti rendezésű világbajnokságon 9-9-et játszottunk ellenük.

"Fontos meccs lesz, de nem azt jelenti, hogy vége mindennek, ha nem sikerül. Ennek ellenére azt gondolom, hogy mindenki átérzi a szerdai meccs súlyát. Az egy teljesen más típusú ütközet lesz, mint a hétfői volt, vélhetően valami egészen agresszív vízilabdát láthatunk majd, amit általában az olaszok produkálnak. Ezt a harcmodort nemhogy mi is felvesszük, hanem inkább mi produkáljak majd azt, amitől talán ők lepődnek meg, úgyhogy nem félünk tőlük" - fogalmazott Märcz Tamás az M4 Sportnak.

A magyar férfi válogatott Eb-csapata:
Kapusok: Nagy Viktor, Vogel Soma.
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel, Bátori Bence, Bedő Krisztián, Erdélyi Balázs, Jansik Dávid, Kovács Gergő, Manhercz Krisztián, Mezei Tamás, Pohl Zoltán, Vámos Márton, Zalánki Gergő.

 

 

 

 

Ami a szerdai meccs esélyeit illeti, a     szerint az olaszok a jóval esélyesebbek, hiszen háromesélyben 1.53-szoros pénzt kínálnak ellenfelünkre, a mieinkre 3.15-szörös oddson lehet fogadni, a remi pedig 6.50-szeres szorzót ér. A bukmékerek szerint 1,5 gólos favoritnak számít Olaszország, a gólok számának határát pedig 16,5-re lőtték be a bukmékerek.

A szerdán 20:30-kor kezdődő Magyarország-Olaszország találkozót az M4 Sport élőben közvetíti!