Átigazolás

A Real Madrid megegyezett Ronaldo utódjával - sajtóhír

Információk szerint Eden Hazard a nyáron Londonból Madridba költözhet, hogy pótolja a távozó Ronaldót.

Úgy tűnik, hamarosan pont kerül annak a kérdésnek a végére, hogy ki veszi át Cristiano Ronaldo örökségét a Real Madridnál. Habár szó volt egy 300 millió eurós Neymarról vagy éppen Kylian Mbappéról, aki némi túlzással még két évtizedig elit játékos lehet, végül úgy tűnik, a "pótlék" nem Párizsból, hanem Londonból érkezik.

Fotó: AFP

Az RMC Sport jelentése szerint ugyanis a Real Madrid és Eden Hazard mindenben megegyeztek egymással, ami azt jelenti, hogy ha a belga klubja nem gördít akadályt a távozás elé, nyártól Hazard a spanyol fővárosba teszi át székhelyét.

"Hat csodálatos év után úgy érzem, eljött az ideje a váltásnak és új dolgokat szeretnék felfedezni, megtapasztalni. A jól sikerült világbajnokság után természetesen dönthetek arról, hogy menni szeretnék vagy maradni, de a végső szót azért a Chelsea mondja majd ki. De azért mindenki által köztudott a preferált csapatom" - mondta igen sokat sejtetően Hazard.

A 27 éves játékos vételára akár 200 millió font is lehet.

Hazard mellett egy másik belga is igen hamar repülőre szállhat, igaz, Thibaut Courtois-nak nem lenne ismeretlen a madridi közeg, hiszen korábban már volt az Atlético Madrid játékosa. A hírek szerint őt viszonylag olcsón szerezhetné meg Lopetegui mester, hiszen jövő nyáron lejár a szerződése a Chelsea-nél és már többször elmondta, hogy Madridban képzeli el a jövőjét.

Ami az oddsokat illeti, mindkét játékos jövője eldőltnek látszik, hiszen Hazard és Courtois esetében is 1.25 a távozás szorzója és bőven 2 feletti, ha mégis maradnának a Stamford Bridge-en.

Úgy néz ki tehát, hogy a friss Real-mester rögtön két nagyágyút kap csapatába Ronaldo helyére, míg Londonban Sarri új csapatot kell építsen, ha azt szeretné, hogy a Chelsea jövőre versenyképes legyen.