Tenisz

Djokovics a US Open legnagyobb favoritja

Legalábbis a fogadóirodáknál, ugyanis a legfrissebb oddsok alapján a szerb klasszis végső sikere fizeti a legkevesebbet.

Novak Djokovics a Roland Garros negyeddöntőjében az olasz Marco Cecchinato ellen elszenvedett kínos vereség után arról beszélt, hogy lehet pályára sem lép a füves szezonban. Természetesen csak elkeseredettségében, hirtelen felindulásból jöttek ki ezek a mondatok a szájából és már Wimbledon előtt Queen's Clubban láthattuk játszani. Jól is sikerült ez a torna számára, még ha a döntőt meccslabdáról el is bukta Marin Cilic ellen. Némi lendületet azonban adott neki, ugyanakkor az All England Clubban nem számított a legnagyobb favoritnak.

A két hét alatt azonban szépen építette fel a formáját és a Rafa Nadal elleni elődöntőben megmutatta, hogy újra számolni kell vele. Mentálisan és fizikálisan is állta a sarat egy igen komoly nívójú összecsapáson, ahol alig-alig kapott segítséget ellenfelétől, tehát neki kellett megnyernie ezt a meccset. A döntő már ujjgyakorlat volt az egykori világelső szerbnek az outsider Kevin Anderson ellen, aki két brutális ötszettes után teljesen kifacsartan lépett pályára élete első wimbledoni döntőjében. 

Djokovics tehát negyedszer lett Wimbledon királya, és ha egy legenda kikecmereg a gödörből és újra Grand Slam-tornát nyer, akkor ritkán beszélhetünk fellángolásról. 

Elég csak Roger Federerre gondolni, aki a nehéz időkben szintén nem adta fel és a kétkedőkre rácáfolva az elmúlt másfél évben három major trófeát is behúzott. De akár Rafa Nadalt is említhetnénk, aki 2015-ben és 2016-ban egyik GS-en sem jutott döntőbe, tavaly és idén viszont már négynél jár, amiből hármat meg is nyert. 

Innentől Djokoviccsal is komolyan kalkulálni kell, és ezt megteszik a fogadóirodák is, ugyanis előlépett a US Open favoritjává. Jelenleg 3.75-ös oddson fogadható, míg Federerre 4.50-et, Nadalra pedig 5.50-et kínál az egyik legismertebb külföldi buki.

Szerinted Djokovics Wimbledon után a US Opent is megnyeri?