Foci-vb 2018

A bukiknál kevés gól és szoros küzdelem jön a francia-belgán

Megvan az első elődöntő párosítása, Franciaország és Belgium csatáján az oddsok nagy küzdelmet súgnak.

Pénteken kialakult az első elődöntős párharc a világbajnokságon, az Eb-döntős Franciaország a vb titkos esélyeseként aposztrofált Belgiummal találkozik. A kedden megrendezésre kerülő találkozóra már kínálnak szorzókat az állami irodában, de a számokból is látható, hogy bizony nagy a bizonytalanság az esélyeket illetően.

1x2    
Franciaország Döntetlen Belgium
2.40 3.05 3.00

A 90 percre vonatkozó oddsok alapján egy hajszállal a franciák tűnnek esélyesebbnek, de a Griezmanékra kínált 2.40-es szorzó sem az a "sima" kategória. A belgákra kereken hármas a szorzó, ez pedig jóval alacsonyabb, mint a brazilok elleni, amikor is közel négyszeres pénzt ért Hazard-ék rendes játékidőben aratott sikere.

Fogadás a gólok számára   
2.5 felett 2.5 alatt
2.10 1.60

Bár papíron mindkét csapat egyik fő erőssége a védekezés, a franciák az argentinok elleni találkozón háromszor is kapituláltak, a belgák pedig a japánok ellen kaptak be váratlanul két gólt. A fogadóirodák oddsmesterei azonban nem várnak gólfesztivált, hiszen a gólok számára vonatkozó határokat az under felé lőtték be, a 2.5 gól alatti végeredmény csak 1.60-at fizet, a legalább három gól viszont bőven kettes odds feletti nyereménnyel kecsegtet.

A két csapat utoljára 2015-ben egy barátságos mérkőzésen találkozott egymással, akkor a belgák 4-3-as győzelmet arattak.

 

Ti mit gondoltok, mi lesz ennek a meccsnek a végeredménye?

 

 

[2059647] 2018-07-10 20:00:00 Franciaország - Belgiumx;