Tenisz

Erre az 1.74-es "tutira" érdemes rárabolni Djokovics meccsén - napi tippek Wimbledonra

Kemény meccs vár Novak Djokovicsra a brit Kyle Edmund ellen a wimbledoni torna harmadik fordulójában.

Szombaton az alsó ági harmadik körös összecsapásokkal folytatódik a küzdelem Wimbledonban. Több izgalmas derbi is szerepel a menüben, de a legnagyobb figyelmet a 21. kiemelt Kyle Edmund és a háromszoros bajnok Novak Djokovics ütközete kapja. Az egykori világelső szerb ugyan a bukiknál toronymagas favoritként várja a meccset, ám messze a brit lesz eddig a legkeményebb ellenfele.

Kemány meccs vár Djokovicsra. - Fotó: ATP

Az első két körben ugyanis a papírformának megfelelően Tennys Sandgren és Horacio Zeballos legyőzése ujjgyakorlat volt Djokovicsnak, a két meccsen mindösszesen három órát töltött a pályán. Eddig a legtöbb izgalmat az szolgáltatta, hogy meghúzta a térdét és ápolni kellett, de elmondása szerint semmi komoly. 

Nem volt gond eddig Djokovics teniszével, de az első teszt most következik számára. Edmund egyre jobb játékossá növi ki magát és Melbourne-ben megmutatta, hogy nagy menetelésre is képes. Ez az első alkalom, hogy Wimbledonban a harmadik körbe jutott, igaz, szerencséje volt a sorsolással, de ez semmit nem von le az érdemeiből. Sőt, nagy dolog, hogy komoly favoritként, nyomással a vállain mindkét meccsét 3-0-ra behúzta.

Számomra ez egy nagy élmény, hogy ellene játszhatok Wimbledonban. Az egyik legjobb játékos a világon és minden idők egyik legjobbja, szóval minden tiszteletem az övé. Veszélyes és jól játszik, nagyon várom már a meccset. 

- nyilatkozta Edmund, aki tört már borsot Djokovics orra alá. Nem is olyan régen, a salakszezonban, amikor is Madridban a második kanyarban három szettben búcsúztatta a belgrádit. 

Fogadás a győztesre    
Kyle Edmund Novak Djokovics
3.70 1.18

Edmund vélhetően abban a szellemben áll majd ki, hogy neki itt nincs sok vesztenivalója, a közönség támogatását pedig maximálisan élvezheti. Ez azért nem egy rossz kiindulási alap egy sebezhető Djokovics ellen. Hiába játszott ugyanis eddig jól és magabiztosan a szerb, jó ideje nem lengi már be a legyőzhetetlenség érzése, elég csak a Garrosra gondolni, ahol Marco Cecchinato sem ijedt meg tőle.

Úgy véljük ez messze nem lesz sétagalopp Djokovicsnak és a továbbjutást csak négy vagy öt játszmában tudja majd kiharcolni - ha egyáltalán sikerül nyernie.

  • Szettek száma - 3.5 felett @ 1.74
További tippekért látogass el partneroldalunkra, a Logibet.com-ra, ahol továbbra is 19 euróért fizethetsz elő az összes tippmester összes tippjére. Illetve látogass el a torna fórum topikjába, ahol ugyancsak számtalan tipp közül szemezgethetsz vagy oszthatod meg saját gondolataid.

Kattints a képre és játssz a nyereményekért!