Foci-vb 2018

Aligha a gólokról szól az orosz-horvát meccs

Az utolsó negyeddöntőben a házigazda Oroszország Horvátországgal néz farkasszemet.

Subasic 87,5 százalékosan véd a világbajnokságon. - Fotó: Twitter

Szombat este 8-tól, Szocsiban rendezik a 2018-as világbajnokság negyedik, egyben utolsó negyeddöntőjét, amelyet a házigazda és déli szomszédunk vív meg. A bukmékerek szerint háromesélyes a találkozó, de egyértelműen a horvátok felé billentik a mérleg nyelvét.

1x2    
Oroszország Döntetlen Horvátország
3.50 3.05 2.15

Mindez pedig nem meglepő, hiszen a felek eddigi négy találkozóját elnézve Horvátországnak van nagyobb esélye a győzelemre, hiába az oroszok a rendezők. Luka Modricék ugyanis mindhárom csoportmeccsüket behúzták, méghozzá jól játszva, majd a nyolcaddöntőben is a dánok fölé kerekedtek, igaz, azt a találkozót végül büntetőkkel húzták be.

A Vatreni (Tüzesek) becenévre hallgató válogatottban Ivan Strinic kivételével mindenki harcra kész, a Sampdoria játékosát a dánok ellen a 80. percben sérülés miatt kellett lecserélni, s nagy kérdés, hogy tudja-e vállalni a játékot szombaton. Azonban, ha mégsem, akkor sem kell a kardjukba dőlniük a horvátoknak, hiszen Josip Privaric remekül helyettesítette őt, igaz, a büntetőpárbajban hibázott a Dinamo Kijev játékosa.

[2059645] 2018-07-07 20:00:00 Oroszország - Horvátországx

Ami az oroszokat illeti, a házigazda a csoportkörben a két verhető válogatottat (Szaúd-Arábia és Egyiptom) könnyedén legyőzte, majd az esélyesebb Uruguay ellen fejet hajtott. Ezt követően senki sem számított arra, hogy kiejthetik Spanyolországot, ám megtették ezt a bravúrt, hiszen tizenegyesrúgásokat követően felülmúlták a 2010-es világbajnokot.

Azon a meccsen pedig egyértelműen kidomborodott, hogy mi is Sztanyiszlav Csercseszov taktikája. Az oroszok hiába képviseltek gyengébb játékerőt a spanyoloknál, sündisznó módjára beálltak a kapujuk elé, s ez elég volt, hogy a világ egyik legerősebb válogatottja ellen kiharcolják a büntetőpárbajt, majd a továbbjutást.

Ennek köszönhetően vélhetően semmit sem változtat Csercseszov csapata harcmodorán a negyeddöntőben, hiszen a horvátok szinte minden poszton jobbak. Mindezen túl pedig órási téttel bír a mérkőzés, hiszen a győztes biztos, hogy éremért játszik a világbajnokságon, így pedig a horvátoktól sem várható igazán komoly kockázatvállalás, mint ahogy ez a dánok elleni meccs vége felé is megfigyelhető volt.

Kőkemény célfutballra van kilátás, nulla kockázattal, így pedig aligha a gólokról marad majd emlékezetes az Oroszország-Horvátország mérkőzés. Szerintünk még az is benne van a pakliban, hogy nem születik gól, de egynél több találattal aligha számolhatunk.

  • Tipp: Gólszám 0 vagy 1 @ 2.25    
[2059645] 2018-07-07 20:00:00 Oroszország - Horvátországx;