Olasz foci

Hiába a sztárigazolások, egyre jobb oddsot kapunk a Farkasokra

Az AS Roma kiválóan erősített már eddig is, ám a bukik szerint egyre kevesebb az esélyük a Scudettóra.

Május 18-án, több, mint egy hónapja publikáltuk első szorzóinkat a négy európai topliga jövő évi bajnokesélyeseinek szorzói kapcsán. Akkor az olasz pontvadászatban nem túl meglepő módon címvédést vártak a bukmékerek, amely ugyan nem változott, ám akad egy csapat, amelyik nagyon durva erősítésekbe kezdett, a szorzójuk mégsem csökkent. Vajon sikerül közel két évtizedet követően ismét a fővárosba csempészni a Scudettót?

Fotó: ForzaRoma

A világbajnokság árnyékában szépen, csendben azért zajlik az átigazolási időszak Európában, ám érthető módon a vb-láz miatt ez most kevésbé került előtérbe. Az AS Románál azonban nem tétlenkedik a vezetőség és igen veretes csapat összeállításán dolgoznak Di Francescóék.

Június végéhez közeledve ugyanis már most közel 100 millió fontot költöttek el a Farkasok, ráadásul nem is éppen rossz játékosokra. Az, hogy végleg megszerezték Patrik Schicket vagy Grégoire Defrelt, talán nem olyan nagy fogás, de a horvátok igen tehetséges középpályása, Ante Coric, az Inter bekkje, Davide Santon és az Atalanta középpályása, Bryan Cristante már a "kisebb" nevek közül is erősítés lehet.

A két legnagyobb erősítés azonban a támadósorba érkezett, hiszen megszerezték az Ajax szupertehetségét, Justin Kluivertet, aki első évében 11 gólt szerzett, illetve az olasz fővárosban kötött ki az a Javier Pastore, aki mára teljesen kiszorult a PSG kezdőcsapatából. Ha az argentin támadót elkerülik a sérülések, Rómában újjászülethet és nagy dolgokat érhet el  csapattal.

Ám hiába a remek igazolások, Dzekóék szorzója tovább nőtt a bajnoki elsőségre, hiszen amíg május idusán 6-szoros pénzzel tehettünk az aranyérmükre, addig ez mostanra már 7.00-ig kúszott fel.

Érdemes lesz mindenesetre figyelemmel kísérni a rómaiak szezonját, hiszen a kérdéses jövőjű Napoli és a csökkenő motivációval rendelkező Juventus mellett nem esküdnénk meg, hogy nem a Roma lesz a nevető harmadik.

Melyik csapat nyeri az olasz bajnoki címet?
Juventus 1.66
Napoli 4.50
Roma 7.00
Internazionale 11.00
AC Milan 17.00
Lazio 51.00