Sportfogadás

Rekordot jelentő, milliárd feletti kifizetést hozott Kroos kései gólja

Sok fogadónak jött jól az utolsó német találat Svédország ellen, többek között egy budapesti játékosnak is, aki így több, mint 4 milliót kaszált.

Töltsd fel a legpechesebb szelvényed a vb-ről és nyerj!

A 25. hét második felének – a csütörtöktől vasárnapig terjedő időszak – Tippmix-ajánlatában újra a labdarúgó-világbajnokság csoportmérkőzései jelentették a legfőbb attrakciót a fogadók számára, ráadásul ezúttal olyan eredmények is születtek, amelyeknek a fogadói többség kifejezetten örült. Ezen megállapítást támasztják alá a legtöbb kifizetett nyereményt tömörítő toplista számadatai is, ahol az élen rögtön az utóbbi 7 év rekordját jelentő kifizetést találhatunk. Németország Toni Kroos kései góljával, hátrányból fordítva múlta felül Svédországot, ami – a kiegészítő fogadási lehetőségek révén nyert összegeket is figyelembe véve – 

1 milliárd 168 millió 340 ezer forintos nyereményt generált.

Mexikó a dél-koreai válogatottat győzte le 2-1 arányban, 933,93 milliós kifizetési adat mellett, Belgium kiütéses, 5-2-es diadala Tunéziával szemben pedig 822,65 milliós nyereményt jelentett a jól tippelőknek. Svájc is az utolsó percekben szerzett 3 pontot Szerbia nemzeti csapatával szemben, 441 millió forintnál is magasabb kifizetést érően, míg Anglia Panama ellenében elért 6-1-es győzelme 400 millió forintnál is nagyobb kifizetéssel párosult.

Amilyen zseniális nyereményt jelentett, olyannyira közkedvelt is volt a Németország – Svédország vb-csoportmeccs, ugyanis 1 millió 67 ezer 226 fogadáskötésével a legnépszerűbb események rangsorát is az első helyen zárta. A Japán – Szenegál találkozó 1 millió 3 ezer 938 megkötött fogadással következik a sorban, amely után a Dél-Korea – Mexikó találkozó jön, 994 063 tippjével. A Lengyelország – Kolumbia összecsapásra is előszeretettel fogadtak a játékosok, amit a 970 ezernél is több, az eseményhez kapcsolódó fogadás jelez, ahogy az Anglia – Panama csata is sokak fantáziáját megmozgatta, 963 ezret is meghaladó fogadási számával.

A világbajnoki találkozók fogadási érdekességei kronológiai sorrendben következnek, kezdve a Dánia – Ausztrália (eredmény 1:1) csatával, ahol a végkimenetelre tett 289 389 tippből 50 508 lett helyes, 3,10-es nyertes oddsért. A Franciaország – Peru (eredmény 1:0) mérkőzés végkimenetelére 306 484 alkalommal fogadtak a játékosok, amelyek közel 90 százaléka jelentett 1,55-ös szorzót. Az Argentína – Horvátország (eredmény 0:3) csoportrangadó végkimenetelére kötött több mint 300 ezer fogadás alig 13 százaléka lett hibátlan, 3,80-as nyereményszorzóért, ugyanakkor 34 ezer tökéletes tipp köttetett arra, hogy a mérkőzésen legalább 3 gól születik – 2,20-as odds mellett. Brazília két kései, hosszabbításban esett találata Costa Rica ellen (eredmény 2:0) több mint 54 ezer, „Hendikep 0:1”-re kötött brazil győzelmet tartalmazó szelvényen jelentett 1,65-ös nyertes szorzót. A Nigéria – Izland (eredmény 2:0) meccs afrikai sikerét a végkimenetelre tippelők kevesebb mint 20 százaléka találta el, 2,75-ös nyereményszorzó mellett, a Szerbia – Svájc (eredmény 1:2) párosítás kapcsán pedig több mint 20 ezer tippelő várta azt, hogy mindkét gárda gólt szerez, s mindeközben svájci siker születik – Shaqiri utolsó percekben lőtt gólja biztosította a 6,75-ös oddsot. A Belgium – Tunézia (eredmény 5:2) mérkőzésen a „Hendikep 0:1”-es fogadási lehetőségre 66 504-en tippeltek helyesen, 1,95-ös szorzóért, és a minimum 3 gólos belga diadalra is majdnem 16 ezer tökéletes megérzés született, 3,35-ös szorzóért. Kifizetődő volt a Dél-Korea – Mexikó (eredmény 1:2) találkozó alkalmával a vendégek sikerére tippelni, ugyanis a végkimenetelre leadott 380 806 tippből 344 402 párosult 1,65-ös oddsszal.

A Németország – Svédország (eredmény 2:1) csata utolsó pillanatban esett német találata a végkimenetelre beérkezett tippek közel 88 százaléka esetén járt együtt 1,50-es szorzóval, de arra is 32 ezernél is többen tippeltek jól Kroos góljából fakadóan, hogy a németek győznek, s mindkét csapat betalál.

Az Anglia – Panama (eredmény 6:1) vb-mérkőzésen az angolok legalább 3 gólos sikere 2,75-ös nyereményszorzót jelentett több mint 40 ezer Tippmix-fogadónak, miközben a Japán – Szenegál (eredmény 2:2) rangadó gólváltása 50 ezernél is több fogadáskötés esetében ért 2,10-es nyereményszorzót, lévén a mindkét csapat szerez gólt piac ilyen oddsot kínált az „igen” esetében. A Lengyelország - Kolumbia (eredmény 0:3) összecsapás egyik legkedveltebb fogadása a legalább 9-et elérő szögletszám volt, amelyre több mint 50 ezer tippet adtak le a játékosok, 1,55-ös nyereményszorzóért.

A magyar férfi vízilabda-válogatott a Világ Ligában jutott el a fináléig, így a magyar érdekeltségű események között is feltűnnek a Märcz-csapat találkozói. A mieink előbb Horvátországgal játszottak 6-6-os döntetlent a negyeddöntő rendes játékidejében (a végkimenetelre tett 29 219 tippből 17 427 volt jó, 5,50-es nyertes oddsért), majd a döntőben Montenegró legjobbjaival szemben jegyeztek 9-9-es döntetlent, sokak örömére (a végkimenetelre leadott 50 927 fogadás több mint 55 százaléka várt „remit”, 5,50-es szorzóért). Babos Tímea és párospartnere, Kristina Mladenovic újabb trófeát nyert, ezúttal Birminghamben nem találtak legyőzőre. Babosék az elődöntőben a Krejcikova / Siniakova duót verték 2 szettben (a találkozó nyertesére jegyzett 20 341 tippből 18 702 volt makulátlan, 1,55-ös nyereményszorzó mellett), majd a döntőben 3 játszmás sikert arattak, a Mertens / Schuurs párost felülmúlva (a 14 326 fogadás több mint 94 százaléka volt tökéletes, 1,45-ös oddsért). 

Legnagyobb nyeremények

A legügyesebb Tippmix-fogadóknak szentelt szegmensben is kivételes szelvényeket, no meg persze nyereményeket találhatunk, kezdve egy budapesti sportfogadó tippsorával. A fogadó egy hibátlan 8-as kötést állított össze, méghozzá 400 forintos tét mellett, ami 184 326 forintos kifizetést biztosított számára. Nem mellesleg ezen 8-as kötést tartalmazó segédszelvényét 24 alkalommal adta játékba, így az imént említett nyeremény 24-szeresét, egészen pontosan 4 millió 423 ezer 824 forintot nyert.

  • Vízilabda Magyarország - Montenegró 1X2 Döntetlen 5,50 Nyertes
  • Labdarúgás Németország - Svédország Sárgalap-szám 2,5 Több, mint 2,5 1,47 Nyertes
  • Labdarúgás Dél-Korea - Mexikó Pontos végeredmények Mexikó 2:1, 3:1, 4:1 4,65 Nyertes
  • Labdarúgás Molde - Stabaek 1X2 Molde 1,55 Nyertes Vízilabda Horvátország - Ausztrália 1X2 Horvátország 1,30 Nyertes
  • Labdarúgás Németország - Svédország Pontos végeredmények Németország 2:1, 3:1, 4:1 3,95 Nyertes
  • Vízilabda Japán - Spanyolország 1X2 Spanyolország 1,10 Nyertes
  • Labdarúgás Németország - Svédország Szögletszám 8,5 Több, mint 8,5 1,40 Nyertes

Egy ópályi Tippmix-játékos sem panaszkodhatott tippjei és szelvényei minőségére. 4-es kötésben, 1 860 forintos téttel, illetve 3/4-es kombinációban, 500 forintos alaptéttel – összességében 2 000 forinttal – is megjátszotta megérzéseit. Lévén mindegyik tippje makulátlannak bizonyult, egyrészről 999 692, másrészről 414 652 forint került a zsebébe, tehát összesen 1 millió 414 ezer 344 forintos kifizetést regisztrált.

  • Labdarúgás Szerbia - Svájc Pontos eredmény - 1. félidő/Végeredmény Szerbia 1:0/Svájc 2:1 70,00 Nyertes
  • Labdarúgás Németország - Svédország Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,95 Nyertes
  • Labdarúgás Dél-Korea - Mexikó Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 2,25 Nyertes
  • Labdarúgás Belgium - Tunézia 1. félidő - 1X2 Belgium 1,75 Nyertes

Egy gyulai fogadó 600 forintos alaptét – összességében 1 800 forintos tét – mellett alkotta meg 2/3-as kombinációját, amely bár tartalmazott egy rontott tippet is, ennek ellenére 972 000 forintos nyereményt biztosított számára.

  • Labdarúgás Belgium - Tunézia Pontos eredmény - 1. félidő/Végeredmény Belgium 1:0/Belgium 3:0 18,75 Vesztes
  • Labdarúgás Dél-Korea - Mexikó Pontos eredmény - 1. félidő/Végeredmény Mexikó 1:0/Mexikó 2:1 30,00 Nyertes
  • Labdarúgás Németország - Svédország Pontos eredmény - 1. félidő/Végeredmény Svédország 1:0/Németország 2:1 54,00 Nyertes

A Szerencsejáték Zrt. internetes fogadási portálján, a   -n  egy kizárólag vb-összecsapásokra építő 12-es kötés bizonyult a hét legjobb fogadáskötésének. 12 csoportmeccs végkimenetelét tippelte meg 500 forintos téttel megjátszott szelvényén, amelyet rögtön három alkalommal is játékba bocsátott. S mivel nem volt hibás tippje, szelvényenként 143 950 forintot, vagyis összesen ennek háromszorosát, 431 850 forintot nyert!

  • Labdarúgás Oroszország - Egyiptom 1X2 Oroszország 1,98 Nyertes
  • Labdarúgás Uruguay - Szaúd-Arábia 1X2 Uruguay 1,15 Nyertes
  • Labdarúgás Irán - Spanyolország 1X2 Spanyolország 1,17 Nyertes
  • Labdarúgás Portugália - Marokkó 1X2 Portugália 1,60 Nyertes
  • Labdarúgás Franciaország - Peru 1X2 Franciaország 1,55 Nyertes
  • Labdarúgás Dánia - Ausztrália 1X2 Döntetlen 3,20 Nyertes
  • Labdarúgás Argentína - Horvátország 1X2 Horvátország 3,65 Nyertes
  • Labdarúgás Brazília - Costa Rica 1X2 Brazília 1,15 Nyertes
  • Labdarúgás Dél-Korea - Mexikó 1X2 Mexikó 1,55 Nyertes
  • Labdarúgás Németország - Svédország 1X2 Németország 1,40 Nyertes
  • Labdarúgás Belgium - Tunézia 1X2 Belgium 1,30 Nyertes
  • Labdarúgás Anglia - Panama 1X2 Anglia 1,15 Nyertes

 

Szerencsejáték Zrt/szerencsemix