Foci-vb 2018

Nem várunk meglepetést az Egyiptom - Uruguay találkozón

megosztom

Az A-csoport második mérkőzésén Egyiptom és Uruguay csap össze. A Suárezzel és Cavanival felálló dél-amerikaiaknak hozniuk kellene a három pontot.

Az A-csoport két továbbjutó helyére reális eséllyel pályázó válogatottak csatájáról lévén szó, komoly küzdelemre van kilátás, ugyanakkor mivel a két együttes nem nagyon játszott korábban egymással, fogadóként azért nincs könnyű dolgunk. A bukmékerek mindenesetre Uruguay mellett foglaltak állást, a Celeste győzelme 1.60 körül fogadható, míg a Fáraók sikere pénzünk ötszörösét érné.

1x2    
Egyiptom Döntetlen Uruguay
5.50 3.60 1.60

Egyiptom kapcsán természetesen mindenkit az foglalkoztat, hogy a BL-döntőben vállsérülést szenvedő Mohamed Szalah tudja e vállalni a játékot. A támadóról érkező hírek szerint könnyített edzésmunkát végzett a torna előtt, de állítólag ott lesz a pályán pénteken, persze biztosra csak akkor mehetünk, amikor már meglesznek a hivatalos kezdőcsapatok.

Ez egyben a fogadásainkra is kihatással lehet, szóval tényleg érdemes ezúttal megvárni a line up-ot, ami péntek kora délután, ebéd utáni időben várható.

A Fáraók keretében többségben vannak a nem Európában játszó játékosok, Szalah mellett Elneny neve mondhat még sokat, a védelemben helyet foglaló Gabr, Hegazi és Elmohamady is a Premier Leauge-ben keresi a kenyerét.

A vb-n szereplő csapatok kereteit és korábbi mérkőzéseit megtaláljátok a Foci-vb 2018 aloldalunkon!

A felkészülés során Egyiptomnak nem sok sikerben volt része, hiszen egyik barátságos meccsét sem tudta megnyerni, Portugáliától, Görögországtól és Belgiumtól is kikapott, Kolumbiával és Kuvaittal pedig remizett. Az afrikaiak számára a góllövés jelentheti a legnagyobb problémát ezen a meccsen, mert még Szalah-val a soraikban is kőkemény feladat lesz az uruguayi védelmet feltörniük.

Merthogy Óscar Tabarez csapatában a jól megszokott arcokat találjuk, a védelemben Godínnal, Gimenezzel és Cáceresszel, a támadósorban pedig a Suárez-Cavani duóval. Az uruk talán a középpályán lukasak egy picit, vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy ott játszanak a friss arcok.

A selejtezőt a 2. helyen zárta Uruguay, a felkészülés során a cseheket és a walesieket is verték, gólt sem kaptak, vagyis elvileg minden jól sikerült.

Uruguayt a csoport első helyére várják a bukik és az erőviszonyok alapján ez a realitás. A legtöbb világsztárja a dél-amerikaiaknak van, tapasztalt összeszokott társaságot alkotnak.

Egyiptom Szalah nélkül egy félkarú óriásira hasonlít, bár a Godín vezette védelem ellen még a liverpooli fenegyerekkel sem biztos, hogy sokra mennének. Szerintünk ezen a meccsen nem borul a papírforma és Uruguay egy győzelemmel indítja a világbajnokságot.

  • Uruguay és 4,5 gólnál kevesebb@1.65   
     
  • Uruguay -0.75 ázsiai hendikep hendikep @1.81
[2059522] 2018-06-15 14:00:00 Egyiptom - Uruguayx;

Kattints a képre a játékért!  

megosztom