Foci-vb 2018

Ezt várjátok Ti - 3.77-es odds az orosz-szaúdi nyitányra

Olvasóink között nagy az egyetértés a vb nyitómeccsét illetően, szépet kaszálhatunk, ha bejön a többség tippje.

Oroszország és Szaúd-Arábia összecsapásával kezdődik a vb. - Fotó: Twitter

Néhány órát kell már csak várni és az Oroszország - Szaúd-Arábia mérkőzéssel kezdetét veszi a 2018-as labdarúgó-világbajnokság. A két csapat az A csoportban kapott helyet, melyet korábban már górcső alá vettünk, mint ahogyan a nyitómeccs esélyeit is kielemeztük már. Nem maradt tehát más hátra, minthogy megnézzük azt, hogy Ti, azaz a hatharom.com olvasói hogyan tippelitek a vb első összecsapását.

1x2    
Oroszország Döntetlen Szaúd-Arábia
1.43 4.25 8.50

Nos, a háromesélyes fogadásokat illetően meglehetősen nagy az egyetértés. Több, mint 200 tipp érkezett és 85% (!) szerint a házigazda oroszok érvényesítik a papírformát, azaz behúzzák a győzelmet. 13% mondja azt, hogy pontosztozkodás történik, míg csupán 2% szavazott bizalmat az ázsiai együttesnek. 

Többen is billentyűzetet ragadtatok, "Negan" nevű olvasónk a következőkkel indokolta tippjét:

100%-ig politikai alapokon nyugszik a döntésem, Putyin keze el fog érni a hazai vb-n addig, hogy legalább a nyitómeccset megnyeresse fiaival. A másik két csapat ellen ez nehezebben lenne kivitelezhető, hiszen az erőviszonyok alapján Egyiptom és Uruguay a csoport esélyesei.

A háromesély mellett népszerű a mindkét csapat szerez gólt fogadási piac is. Itt a fogadóirodák azt várják, hogy csak az egyik fél talál be, olvasóink többsége szerint viszont gólváltás lesz a meccsen: a tippek 88%-a érkezett az igenre, tehát, hogy mindkét csapat gólt szerez. 

Ha megvalósul a többség gondolata és az oroszok nyernek, ám a szaúdiak is betalálnak, abban az esetben 3.77-es szorzót csíphetünk meg.

Mit gondoltok, bejöhet ez a tipp?

 

 

 

[2059521] 2018-06-14 17:00:00 Oroszország - Szaúd-Arábiax;

Kattints a képre és tippelj Te is a vb-re!