Kézilabda

Hendihatáron belül kéne maradni a visszavágóra

"A magyarok veszélyesek, de a szlovénok jobbak"

Szombat este Koperben rendezik a Magyarország-Szlovénia férfi kézilabda világbajnoki selejtező első mérkőzését, amely egyben az olimpiai kvalifikáció első állomása. Az oddsok alapján nem sok esélyünk lesz.

A világbajnokságot január 9. és 27. között rendezik Berlinben, Hamburgban, Münchenben és Kölnben, illetve Koppenhágában és Herningben. A torna győztese kijut a tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig részt vehetnek az olimpiai selejtezőn.

Az év játékosának választott Bodó Richárdra kulcsszerep vár Koperben is / Fotó: eurohandball.com

A kvalifikáció következő állomása a 2020-as, immár 24 csapatos norvég-svéd-osztrák közös rendezésű Európa-bajnokság lesz, amelynek győztese részt vehet az ötkarikás játékokon, a további két legjobb helyen végző együttes - amely korábban még nem szerzett részvételi jogot az olimpiai kvalifikációs tornára - szintén ott lehet a selejtezőn.

A magyar csapat Szlovéniával csap össze, ami a selejtezők talán egyik legkiegyenlítettebb párosítása. A két válogatott legutóbb 2014-ben hasonló körülmények között találkozott, az akkor még Mocsai Lajos vezette válogatott a hazai háromgólos siker után a visszavágón hat góllal alulmaradt. Nagyjából akkora datálható a magyar csapat lejtmenetének kezdete.

1x2    
Szlovénia Döntetlen Magyarország
1.23 9.25 4.50

A táblázatban is látható, hogy a bukmékereknél egyértelműen a szlovének a favoritok, hiszen már csak 1.20-1.30-as szorzón fogadhatunk háromesélyesben a hazaira, míg a mieink szorzója közel ötszörös az állami irodában.

Ljubomir Vranjes szövetségi kapitány kihagyta a csapatból a balátlövő Jamali Imant, korábbi vagy jelenlegi sérülése miatt pedig az irányító Császár Gábor, a balátlövő Faluvégi Rudolf és a kapus Borbély Ádám sem szerepelhet, viszont reaktiváltuk a 37 éves Nagy Lászlót, akinek a védelem oszlopaként kulcsfeladatai lehetnek.

Vranjes szerint jó védekezésre és higgadtságra lesz szüksége a válogatottnak. "Jó, hogy korábban el tudtuk kezdeni a felkészülést, Bosznia-Hercegovina ellen mérkőzést is játszottunk, a siófoki edzőtáborban pedig jó formába lendült a csapat" - mondta a svéd szakvezető az MTI-nek. "Az első meccs nagyon fontos lesz, jól kell védekeznünk, és higgadtnak kell maradnunk a döntő pillanatokban, főleg az utolsó 10-15 percben. A mérkőzés első szakaszában nagy lesz a nyomás, az ellenfelünk nagyon sokat fut, és agresszíven játszik, de szerintem ezt tudjuk majd kezelni" - fogalmazott.

A két csapat játékosai elég jól ismerhetik egymást, hiszen a szlovének keretében többen is Magyarországon keresik a kenyerüket.

A két csapat eddig 24 alkalommal találkozott egymással: egy döntetlen mellett a szlovének 12, a magyarok 11 meccset nyertek.

Az előző vb-n bronzérmes, a januári, horvátországi Európa-bajnokságon pedig nyolcadik helyezett szlovének keretében szerepel a Telekom Veszprém és a bajnok MOL-Pick Szeged beállója, Blaz Blagotnisek és Matej Gaber, valamint a veszprémiek jobbszélsője, Gasper Marguc is. Veselin Vujovic szövetségi kapitány dolgát is nehezítette néhány sérülés, térdfájdalmak miatt kimaradt például a balátlövő Nik Henigman, aki nyártól a Szeged játékosa lesz.

A magyar férfi válogatott kerete a Szlovénia elleni vb-selejtezőkre:
Kapusok: MIKLER Roland (Telekom Veszprém), SZÉKELY Márton (Grundfos Tatabánya)
Jobbszélsők: HORNYÁK Péter (Balatonfüredi KSE), ORSZÁGH Ádám (Dabas KC VSE)
Jobbátlövők: ANCSIN Gábor (Telekom Veszprém), BALOGH Zsolt (MOL-Pick Szeged), BARTÓK Donát (TBV Lemgo, német), NAGY László (Telekom Veszprém)
Irányítók: JUHÁSZ Ádám (Grundfos Tatabánya), LÉKAI Máté (Telekom Veszprém)
Beállók: BÁNHIDI Bence (MOL-Pick Szeged), SCHUCH Timuzsin (Telekom Veszprém), SIPOS Adrián (Grundfos Tatabánya)
Balátlövők: BODÓ Richárd (MOL-Pick Szeged), ILYÉS Ferenc (Grundfos Tatabánya), LIGETVÁRI Patrik (Telekom Veszprém)
Balszélsők: BOHÁCS Sándor (CYEB Budakalász), BÓKA Bendegúz (Balatonfüredi KSE)
A szlovén válogatott kerete:
Kapusok: Urh KASTELIC (RK Zagreb, horvát), Urban LESJAK (Celje), Rok ZAPONSEK (Velenje)
Jobbszélsők: Blaz JANC (Kielce, lengyel), Gasper MARGUC (Telekom Veszprém), Gal MARGUC (Celje)
Jobbátlövők: Jure DOLENEC (Barcelona, spanyol), Vid KAVTICNIK (Montpellier, francia), Ziga MLAKAR (Celje)
Irányítók: Marko BEZJAK (Magdeburg, német), Rok OVNICEK (Velenje), Aleks VLAH (Koper), Miha ZARABEC (Kiel, német)
Beállók: Blaz BLAGOTINSEK (Telekom Veszprém), Matej GABER (MOL-Pick Szeged), Matic SUHOLEZNIK (Celje), Igor ZABIC (Plock, lengyel)
Balátlövők: Nino GRZENTIC (Koper), Borut MACKOVSEK (Celje), Gregor POTOCNIK (Velenje)
Balszélsők: Darko CINGESAR (Aix-en-Provence, francia), Niko MEDVED (Velenje)

Az biztos, hogy a magyar válogatott számára pokolian nehéz feladatnak ígérkezik két meccsen legyőzni a szlovéneket, azonban taktikus és precíz játékkal azért meg lehet fogni szomszédainkat is.

A Protipp egyik tippmestere azonban másként gondolkozott, hiszen 1.60-as szorzóért Szlovénia továbbjutását tippelte meg ebben a párharcban.

A hendikephatárokat 3,5 gólon húzták meg az irodák, az over/under egál line pedig 53,5 gólon áll. Ha sikerülne szoros eredménye elérni, úgy a veszprémi visszavágón lehetne esélyünk.

Szerinted milyen eredményt érhetünk el?