Vízilabda

Következik a BL-döntő, két magyar résztvevővel!

Csütörtökön kezdetét veszi a genovai rendezésű férfi vízilabda Bajnokok Ligájának nyolcasdöntője. A magyar csapatok közül a Szolnok a Jug Dubrovnikkal, míg az Eger a Barcelonetával negyeddöntőzik.

A Szolnok címvédőként vág neki a nyolcasdöntőnek. - Fotó: MTI

Az idei szezonra megváltozott a Bajnokok Ligája végjátékának lebonyolítása, hiszen amíg korábban hat, addig az idei szezontól nyolc csapat jut be a döntőbe. Magyarországot ezúttal is - zsinórban negyedjére - az Eger és a sorozat címvédője, a Szolnok képviseli.

1x2    
Eger Döntetlen Barceloneta
2.22 5.75 2.00

Az Eger a 2014-es győztes Barcelonetával csap össze az olaszországi negyeddöntőben, vagyis nem vár könnyű meccs a magyar csapatra. A hevesiek szeretnének első ízben érmet nyerni a Bajnokok Ligájában, ám ez a feladat roppant nehéznek ígérkezik, hiszen simán benne van a pakliban, hogy már az első meccsen elvéreznek.

"Van egy jó kapusuk, nagyon jól védekeznek, kiválóan úsznak. Tavaly változtattak annyit, hogy a régebbi "bútordarabokat" lecserélték fiatal, ambiciózus játékosokra, nem mellesleg két világsztár is bekerült a törzsbe. Kíváncsian várom én is, hogy mire leszünk képesek ez ellen a részben új felfogásban játszó, s minden idők legjobb Barcelonetája ellen" - nyilatkozta Dabrowski Norbert, az egriek mestere a klub hivatalos honlapjának.

Ami a sportfogadás részét illeti a mérkőzésnek, a Barceloneta egy hajszállal, de esélyesebbnek számít, mint az Eger, hiszen a     háromesélyben kétszeres pénzt fizetne ki a katalán alakulatra, míg magyar siker esetén a feltett tétek 2.22-szereséért lehetne a kasszához fáradni. Kétesélyben a hevesiekre 1.85-szörös, míg a Barcára 1.75-szörös oddsot ajánl az állami iroda. A gólok számának határát 16,5-nél húzták meg a bukmékerek.

1x2    
Jug Dubrovnik Döntetlen Szolnok
2.02 5.50 2.17

A szolnoki csapat címvédőként vág neki a nyolcasdöntőnek, csütörtökön pedig a tavalyi ezüstérmessel, a horvát Jug Dubrovnikkal néz farkasszemet a negyeddöntőben. A két gigász tehát ismét összeméri tudását, azonban ezúttal "mindössze" az elődöntő lesz a tét. Az elmúlt évhez képest ugyan mindkét oldalon voltak változások, de természetesen továbbra is mindkét fél pokolian erős.

"Sok jó és meghatározó játékosuk van, tulajdonképpen a tavalyi világbajnok horvát csapatnak a nagy része Dubrovnikban játszik. Csapatként nagyon jól funkcionálnak, nagyon gyorsak és kifejezetten gyors játékosaik vannak, mindemellett pazar a védekezésük, főleg, ha Bijacnak jó napja van" - mondta Cseh Sándor vezetőedző a szolnokiak hivatalos honlapjának.

Zsivko Gocics, a magyar gárda csapatkapitánya is kőkemény meccsre számít, szerinte ezúttal biztos, hogy egyik gárda sem tudja legyőzni a másikat 5 góllal, mint a tavalyi fináléban tette azt a Szolnok. A szerb klasszis elmondta, hogy mindenkitől 100 százalékot vár csapatából, de még az sem biztos, hogy elég lesz a Jug elleni negyeddöntőben.

Igen komoly csata várható tehát a felek közt, amit a bukmékerek is érzékeltetnek szorzóikkal, hiszen a     a magyar csapatra 2.17-szeres, míg a horvátra 2.02-szeres szorzót kínál háromesélyben. Kétesélyben pedig még közelebb van egymáshoz a két gárda az oddsmesterek szerint, hiszen a Jug továbbjutása 1.75-szörös, míg a Szolnoké 1.85-szörös oddson fogadható. A gólok számának határát 16,5-nél húzták meg a bukmékerek.

Ki nyeri a vízilabda BL-t? -    
Csapat Odds
Recco 1.70
Olimpiakosz 3.50
Jug Dubrovnik 12.00
Szolnok 12.00
Barceloneta 12.00
Eger 15.00
Spandau Berlin 35.00
Brescia 50.00

A másik két negyeddöntőben az Olimpiakosz a Spandau Berlinnel (H: 1.05 D: 12.50 V: 10.50), míg a házigazda Recco a szintén olasz Bresciával (H: 1.10 D: 10.50 V: 8.00) néz farkasszemet. Ezen meccseken óriási meglepetés volna, ha nem az egyaránt 4,5 gólos favoritnak számító Olimpiakosz és a Recco jutna tovább.

Az M4 Sport az összes magyar érdekeltségű meccset élőben közvetíti!