Nemzetközi foci

Nincs Ronaldo, az odds mégis jó a portugálok ellen

Belgium az utóbbi években parádézik hazai pályán. Az ellenfél ezúttal Portugália lesz.

A világbajnoki felkészülés jegyében olyan rangos mérkőzésekre kerül sor szombaton este, mint Ausztria-Németország, Anglia-Nigéria, Írország-USA, Izland Norvégia vagy a Belgium-Portugália. Noha ezek a derbik fogadási szempontból tudnak problémásak lenni, utóbbi találkozó szorzójában bőségesen találhatunk értéket.

   
Belgium Döntetlen Portugália
1.86 3.25 4.40

A luzitán csapat ugyanis alfája és omegája, Cristiano Ronaldo nélkül érkezik Brüsszelbe szombaton este, amely jelentősen csökkenti esélyeiket a sikerre. CR7 már a Tunézia elleni mérkőzésen sem állt Santos mester rendelkezésére, ám ennek ellenére nem is elsősorban a támadójátékkal, hanem a védelemmel voltak problémái az Eb-címvédőnek, hiszen két gólt is kaptak az afrikai csapattól. Habár a selejtezősorozat jól sikerült a portugál csapatnál, a felkészülésbe bőségesen csúszott hiba. Szaúd-Arábia legyőzése után először az amerikaiakkal nem bírtak a luzitánok, majd Egyiptom ellen kellett fordítaniuk a 90. perc után, végül a vb-t kihagyó Hollandia tüzelt egy hármast a csapatnak. Mindezek szellemében elmondható, nem a legjobb előjelekkel várják a portugálok a Belgium elleni találkozót.

Különösen azért, mert a belga csapat piszkosul erős, otthon gyakorlatilag bárkit képes megverni. Ez lesz a vb-csapat első mérkőzése a kerethirdetés óta, és mondani sem kell, Roberto Martínez mester brutális névsorból válogathat. Ugyan négy nap múlva Belgium Egyiptommal is összecsap, alighanem ezt tekinti a mester fontosabb fokmérőnek, így inkább szombaton játszik majd az alapcsapat, mintsem szerdán.

Fotó: Duke

CR7 nélkül a portugál csapat teljesen más arcát mutatja. Noha mutatójuk az elmúlt tíz évben a Real Madrid sztárja nélkül sem rossz (17-3-7), az eredmények mögé nézve azért azt láthatjuk, sokat számít Ronaldo távolléte. 

Ronaldo nélkül az elmúlt 11 évben egy olaszok elleni sikert leszámítva nincs komolyabb sikere a portugál csapatnak.

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a belga válogatott Európa egyik legjobb keretével rendelkezik, mindenképpen esélyesei az oroszországi viadalnak. 15 mérkőzés óta veretlenek, hazai pályán az elmúlt másfél évben 7-2-0 a mérlegük úgy, hogy 36 gólt szereztek. Ezt a szenzációs gépezetet pedig nem egy Ronaldót nélkülöző Portugália állítja majd meg.

hatharom.com
Belgium nyer
@1.86
[2718159] 2018-06-02 20:45:00 Belgium - Portugáliax;