Spanyol foci

Barca-sztár lett az év csalódása a La Ligában

Dembélé mellett egy Real- és egy Atlético-játékos is említést érdemelt.

115 millió euró ellenében, nagy reményekkel igazolt nyáron Barcelonába a fiatal francia tehetség, Ousmane Dembélé. A múlt héten 21. születésnapját ünneplő fiatal számára azonban igen rosszul sikerült a szezon, hiszen már szeptember közepén olyan sérülést szenvedett, amely gyakorlatilag egész évre partvonalon kívülre tette őt. Ám miután visszatért a Neymar utódjaként beharangozott szélső, játéka akkor sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

A sport360 nevű oldal éppen ezért Dembélét választotta az év csalódásának, kiemelve, hogy 24 mérkőzésen a 4+9-es mutató nagyon kevés egy olyan játékostól, akit Neymar helyére szerződtettek - és ez alól még a sérülése sem mentség.

Fotó: Everything Barca

A hírek szerint ráadásul nem is marasztalnák különösebben a francia tehetséget, a világbajnokság után ugyanis szívesen kölcsön adnák a kitartóan érdeklődő Liverpoolnak.

Dembélé szezonja olyannyira gyengén sikerült, hogy sokáig még a vb-kerettagság is veszélyben forgott nála, így könnyen lehet, hogy ha Dimitri Payet nem sérül le az utolsó pillanatban, akkor Deschamps nem is viszi ki őt Oroszországba.

Az oldal két további játékost említ a legnagyobb "flopok" között, Dani Ceballost és Vitolót. A Real Madrid középpályása mindössze 396 percet kapott a bajnokságban, miután 2017 nyarán szerződtette őt Zidane a Betistől. A főleg a Spanyol Kupában vitézkedő Ceballos a BL-ben is csak epizódszerepet kapott, az egyenes kieséses szakaszban például a keretbe is csak egyszer került be.

Az Atlético Madrid tavaly nyári szerzeménye, Vitolo sem váltotta meg a világot, igaz, ő csak fél évet kapott Madridban kölcsönadás miatt. 23 mérkőzésen viszont csak 3 gólt szerzett és tőle szokatlan módon csak 2 gólpasszt adott, pedig érte is kicsengetett 36 millió eurót Diego Simeone.

Ami az év csalódást keltő csapatát illeti, az Athletic Bilbao jelentkezett be ezért a nem túl dicsőségteljes címért. A baszkok úgy tűnik, nem tudták összeszedni magukat Ernesto Valverde távozása után, így nem meglepő, hogy a vezetőség már keresi is José Ziganda utódját. A baszkok egyébként holtversenyben egyetlen helyen végeztek a kiesőzóna fölött, amely 2007 óta negatív rekord.

sport360