Angol foci

Sztáredző az Arsenal és a West Ham kispadján is

A két londoni gigász egyaránt neves szakembert készül kinevezni.

Két fontos bejelentést is hozott az elmúlt néhány óra a Premier League-ben, és bizony mindkettő egy-egy londoni csapatot érint. A West Ham Unitednél hivatalosan is kinevezték Manuel Pellegrinit, míg az Arsenalnál úgy tűnik, Mikel Arteta helyett Unai Emery lesz a befutó.

Mellettem az utódom? - Fotó: Sky Sports

A Kalapácsosoknál a chilei szakember Slaven Bilicet, illetve David Moyest követte a kispadon, ő már hivatalosan is aláírt három esztendőre. A 64 éves chilei szakember korábban már vezette a Villarrealt, a Real Madridot, a Málagát, a Manchester Cityt, legutóbb pedig a kínai Hebei China Fortune-t. Pellegrini fizetése évi 7 millió font lesz a WHU-nál.

Bonyolultabb a helyzet az Arsenalnál, ahol sokan már készpénznek vették, hogy Arséne Wenger helyét Mikel Arteta, a csapat korábbi középpályása veszi át. Ám a hírek szerint a spanyol szakember nem tudott megegyezni az Arsenal vezetőségével, így hiába kínáltak a bukmékerek már 1.10 körüli szorzót Artetára, ő nem költözik az Emirates-be.

A pótlás nem késett sokáig, a PSG-től búcsúzó Unai Emery ugyanis már el is repült Londonba, hogy egyeztessen a vezetőséggel. Az Express információi szerint a 46 éves spanyol a következő 48 órában alá is ír az Arsenalhoz.

Emery azt követően távozott idény végén Párizsból, hogy a két szezon alatt csupán egy bajnoki cím, két kupagyőzelem és két Ligakupa-siker jött össze neki, ám a legfontosabb sorozatban, a Bajnokok Ligájában mindkét szezonban alaposan leszerepeltek Cavaniék.

Az új szezonnak az Arsenal csupán a hatodik legesélyesebb gárdaként vág neki, bajnoki címük 26-szoros pénzt fizetne az egyik nemzetközi bukmékernél.

Melyik csapat nyeri a bajnoki címet?
Manchester City 1.61
Liverpool 6.00
Manchester United 7.00
Chelsea 13.00
Tottenham 17.00
Arsenal 26.00
Everton 201.00
Express