Magyar foci

Régiós szinten is negatív rekordokat döntöget az NB I

  • ivan

A régiós országok bajnokságai közül, csak egyetlen évad erejéig, egy liga volt annál mélyebben, mint most az NB I.

Bár a 2011-ben bevezetett TAO-rendszernek köszönhetően a magyar sport, és azon belül is elsősorban a magyar labdarúgás soha nem látott financiális lehetőségekhez jutott, az eredményesség terén továbbra sem sikerül előrelépni, sőt, a helyzet, mintha évről évre romlana.

Az UEFA legfrissebb adatai szerint ugyanis a magyar élvonal újabb három helyet visszacsúszva immáron csupán a 36. legerősebb pontvadászat az öreg kontinensen.

Az európai szövetség a koefficiens rangsorát a nemzeti klubcsapatok elmúlt öt idényében elért eredményei alapján állítja össze, márpedig nekünk ebben az időszakban túl sok babér nem termett az európai kupákban.

Jövőre ezzel együtt is előrébb léphetünk, hiszen a 2013/14-es idényben szereztük meg a legkevesebb pontot ebben az ötéves periódusban, így ha kupacsapataink legalább annyi pontot szereznek, mint tavaly vagy tavalyelőtt, akkor talán felszökkenhetünk néhány helyet.

Az NB I koefficiens számai az elmúlt öt idényből*
2013/2014 2014/15 2015/16 2016/17 2017/18 Összesen
0,875 2,125 1,625 1,875 1,625 8,125
*uefa.com, 2018.05.04-ei frissítés

Mondanunk sem kell, hogy ez a 36. hely az 55-ből igen kínos. Mögöttünk olyan országok bajnokságait találjuk, mint a macedón, a lett, az észt, a litván, az örmény, a máltai vagy a finn, ugyanakkor erősebb ligával rendelkezik a magyarnál, Izland, Albánia, Moldova (!), Liechtenstein vagy Kazahsztán is.

Az a forrástöbblet, ami az elmúlt időszakban megjelent a magyar fociban elsősorban az infrastruktúra-fejlesztés irányába tolódott, holott elvileg a cél az utánpótlás és annak fejlesztése lett volna.

Így most ott tartunk, hogy a régiós országokból hozzánk érkező légiósok ámulva fogadják a magyarországi körülményeket (és a fizetéseket), miközben továbbra is egy helyben toporgunk.

Mindez csak azért szembetűnő, mert a szomszédos országok bajnokságai folyamatosan lépdelnek előre és távolodnak az NB I-től.
A régiós bajnokságok helye az UEFA rangsorában
Ukrajna 8.
Ausztria 11.
Csehország 13.
Horvátország 16.
Románia 20.
Lengyelország 21.
Bulgária 24.
Szerbia 25.
Szlovénia 30.
Szlovákia 32.
Magyarország 36.
Az is érdekes, hogy az NB I csapatainak piaci értéke a 29. helyre rangsorolja Európában a bajnokságot, vagyis egyelőre a gazdasági erősödés nincs összhangban az eredményességgel. 

Az NB I a 2014/2015-ös idénytől  folyamatosan a leggyengébbnek számít a régióban - akkor is az utolsó előtt volt  - a mostani 36. pozíciónál pedig egyetlen egyszer fordult elő rosszabb helyezés, hat éve a szlovén liga a 38. legjobbnak számított.

Az alábbi infografikából pedig az is látható, hogy milyen szép lejtmenetben van a magyar bajnokság, pedig 10 évvel ezelőtt még stabilon a TOP25-ös bajnokságnak számított az NB I. (via mfor.hu)

Ami a nagyokat illeti, továbbra is a spanyol La Liga, az angol Premier League, az olasz Serie A és a német Bundesliga vezeti a rangsort, ötödik helyen a francia Ligue One, majd az orosz és a portugál bajnokság következik.

239099