Sportfogadás

Ez a fogadás vagy a hét tutija vagy a hét pofára esése lesz

megosztom

Hétvégén Belgrádban rendezik a férfi kosárlabdázók Euroliga négyes döntőjét. A magyar fogadók szerint az egyik elődöntő csontsima lesz.

Finiséhez érkezett Európa második számú kedvenc csapatsportja, avagy a hétvégén győztest avatnak a kosárlabda Euroligában is.

A belgrádi FinalFourba a Fenerbahce, a Zalgiris, a CSZKA Moszkva és a Real Madrid jutott be, utóbbi kettő pedig éppen egymás ellen vívja majd a második elődöntőt.

A CSZKA és a Real Madrid is abszolút meghatározó csapata volt a sorozatnak az elmúlt időszakban, 2015-ben a spanyolok, 2016-ban pedig az oroszok ültek a kontinens trónjára, tavaly azonban mindkét gárda elvérzett a fináléba kerülésért, a bronzmeccset pedig a moszkvaiak 24 ponttal behúzták. Ezzel együtt az Euroliga két legsikeresebb klubjáról van, összesen ugyanis 16 bajnoki címmel rendelkeznek a felek.

Fogadás a győztesre    
CSZKA Moszkva Real Madrid
1.50 2.30
Fogadási határidő:  21:00

A fogadóirodák számai szerint ezúttal is a CSZKA a favorit, hiszen kétesélyben mindössze 1.50-es szorzót kínálnak az oroszokra, míg a madridi sztárcsapat győzelme 2.30-as oddsal fogadható az állami irodában.

A mostani szezonban kétszer meccseltek egymással a felek, mind a két alkalommal a pályaválasztó gárda hagyta el győztesen a parkettet.

Egymás elleni eredmények
01.02.18 Euroliga CSZKA Moszkva Real Madrid 93 : 87
19.10.17 Euroliga Real Madrid CSZKA Moszkva 82 : 69
21.05.17 Euroliga Real Madrid CSZKA Moszkva 70 : 94
06.01.17 Euroliga Real Madrid CSZKA Moszkva 95 : 85
11.11.16 Euroliga CSZKA Moszkva Real Madrid 91 : 90

A találkozót azonban most Szerbiában, semleges helyszínen rendezik, a Tippmixpróhoz beérkezett fogadások ennek ellenére teljesen egy oldalra húznak. A CSZKA Moszkva sikerére 94 százaléka (!) érkezett a fogadásoknak és csupán 6 százalékot 'kapott' a Real Madrid.

Hogy igaza lesz-e a többségnek és a CSZKA a tavalyi évad után idén is legyőzi-e a Real Madridot a négyes döntőben, az péntek este kiderül, mindenesetre véleményünk szerint ennél is azért több sansza van a királyi gárdának.

Csütörtökön is hasonlóan egyoldalúan fogadták a nap meccsét a fogadók, a Wolfsburg pedig nem is okozott nekik csalódást.

tippmixpro.hu

 

Borítókép: euroleague.net
megosztom