Sportfogadás-suli

Miért fontos a kis számok törvénye a sportfogadásban?

  • mr.blonde

A sportfogadás-suli legújabb cikkében azt próbáljuk bemutatni, hogy miért is van ennek akkora jelentősége.

Illusztráció
A kórházas kvíz

1974-ben két pszichológus, Daniel Kahneman és Amos Tversky mutatta be az alábbi kutatást, pontosabban kísérletet, amely a kis számok törvényét próbálta meg jobban érhetővé tenni a nagyközönség számára.

Egy várost két különböző kapacitású kórház látott el, amíg az egyikben naponta 45 újszülött látott napvilágot, addig a másikban csupán 15. A csecsemők 50 százaléka pedig fiú volt. Persze a pontos százalékos számok napról napra eltértek, volt, amikor több mint 50 százaléka lett fiú, máskor kevesebb.

Egy egyéves periódusban vizsgálva mindkét kórház külön vezette azoknak a napoknak a számát, amikor ez az arány 60 százalék feletti volt.

Mit gondoltok, melyik kórházban volt több ilyen nap?

 

 

 

 

Ezt a kérdést tették fel a kutatásban is, de csak a válaszadók 22 százaléka adott helyest választ. Azon napok száma, ahol a fiúk aránya legalább négy a hathoz volt a lányokkal szemben, háromszor nagyobb volt a kisebb kórházban, mint a nagyban. A magyarázat a következő: a nagyobb minta miatt kevésbé valószínű, hogy ilyen arány létrejöhet.

A két pszichológus ezt a jelenséget a kis számok törvényeként írta le illetve magyarázta meg.

Általánosságban elmondható, hogy a kis mintákból származó megítélések gyakran nem megfelelő módon érzékelhetőek a szélesebb spektrumra nézve.

Például egy kis minta - ami véletlen eloszlásúnak tűnik - megerősítené a hitet, hogy a populáció , amiből a mintát választották szintén véletlen eloszlású lesz.

 

Mit jelent mindez a sportfogadásban?

A sportfogadók különösen hajlamosak arra, hogy hibás minták alapján vonjanak le következtetéseket a számokról. Ez gyakori jelenség a játékosok körében, ám

a professzionális fogadók tisztában vannak vele, hogy profitot termelni, számolni és kalkulálni csakis hosszú távon lehetséges.

 

Sokan esnek abba a hibába, hogy egy jó szériát követően úgy gondolják, hogy a kiválasztott stratégia, a kiválasztási metódus is eredményes, adott esetben a pozitív hozam miatt jó úton haladnak, ám ez egyáltalán nem biztos, hogy a valóságban tényleg így is van és hosszú távon is képesek lesznek nyereségessé válni.

A sportfogadók különösen hajlamosak arra, hogy hibás mintafelismerést szerezzenek a kis számok törvényének  téves meggyőződésén keresztül.

 

1. példa:

Ezen a grafikonon egy tippmester profitabilitását láthatjuk. Az ominózus idősáv néhány hónapot fed le, a tippek száma pedig 200-300 körüli számra rúg. Impresszív görbe, amely szép profitot mutat, ezek alapján azt mondhatjuk, hogy ez a fogadó képes profit termeli a fogadásaiból.

Fotó: logibet.com

 

2. példa:

Ezen a grafikonon ugyanannak a tippmesternek a profitabilitását látjuk, csak ezúttal +2000-es tippszámmal. A különbség egyértelmű. Egyben láthatjuk azt is, hogy egy kisebb minta mennyire torzíthat, hiszen itt már kiderült, hogy ugyanaz a játékos hosszú távon veszteséges fogadó.

Fotó: logibet.com

 

Nyilván adódik a kérdés, hogy milyen tippszámtól érdemes hosszú távról beszélni. Nos, erre a lenti táblázat segítségével kaphatunk választ, amelyben azt láthatjuk, hogy egységnyi téttel megtett tippek számánál mekkora a valószínűsége a profitnak.

Látható, hogy az 1000 tippszám alatti tartományban egy konzervatív találati aránnyal (~ 50%) számolva is komoly esély van rá, hogy profitot tudjunk termelni, ugyanakkor a tippszám növekedésével a profitunk valószínűsége fordított arányban csökken. Egy 10 000-es mintánál már például csak fél százalék az esélye, hogy a fent meghatározott feltételek mellett nyereségesek leszünk.

 
Megtett fogadások száma
(1.95-ös oddson)
Szükséges nyertes fogadások száma Nyereségesség valószínűsége
100 52 38,22%
250 129 32,90%
500 257 28,05%
1000 513 21,46%
2500 1283 9,68%
5000 2565 3,40%
10000 5129 0,51%

A kezdő fogadó egyik gyakori hibája, hogy egy-egy jól sikerült időszak után azt gondolja, hogy magas szinten képes űzni a sportfogadás tudományát. Ilyen esetekben gyakran fordulnak elő tétemelések is, majd ezt követően a tippszám emelkedésével az eredményesség is romlik, a veszteségek hajszolásával pedig a játékos további veszteségeket termel.

Ezért fontos, hogy maradjunk a földön és az eredményeket - legyenek azok pozitív vagy negatív - kezeljük megfelelő higgadtsággal.

 

Bár rövid távon a szerencse is nyertes tippekhez segíthet minket, hosszú távon nem leszel nyereséges, ha nem rendelkezel a megfelelő tulajdonságokkal. A véletlenszerűség és a szerencse kritikus pontja a sportfogadásnak, de nyerővé válni igenis tanulható képesség. Hogy hogyan, arról ebben a cikkünkben olvashatsz.

Hogyan válaszd ki a megbízható tippmestert?

Amikor úgy döntünk, hogy saját tippjeink mellé - vagy helyett - másoktól is szeretnénk fogadásokat átvenni, akkor nagyon fontos, hogy alapos körültekintés után szavazzuk meg a bizalmat. Partneroldalunk például ehhez nyújt segítséget a fogadás iránt érdeklődőknek, hiszen olyan speciális index alapján rangsorolja a tippadókat, amelyben a tapasztalat és a tippszám is hangsúlyos tényezőt jelent.

Minél több verifikált tippel rendelkezik egy tippmester, annál relevánsabbnak tekinthetjük az eredményeit, és annál magabiztosabban kezdhetjük el követni a tippjeit. Az sem véletlen, hogy ezen a tippmesteri világranglistán, csak többezres mintával rendelkező tippadók szerepelnek az élmezőnyben.


A hatharom.com Magyarországon egyedülálló Sportfogadás-suli rovatában rendszeresen találkozhatsz olyan elemzésekkel és írásokkal, amelyeknek segítségével jobb fogadó válhat belőled!

Ha érdekel, szakértőink milyen egyéb tippekkel segítenének abban, hogy sikeres sportfogadóvá válhass, olvasd el az INGYENESEN letölthető kiadványunkat és tarts velünk!