Európa Liga

Minden, amit a Marseille-Atlético Madrid döntőről tudni érdemes

megosztom

Összeszedtük a csapatok erősségeit, gyengeségeit, és a kulcsjátékosokat, illetve vázoltunk egy lehetséges forgatókönyvet, amelynek megvalósulása közel négyszeres pénzzel kecsegtet.

Szerda este Lyonban az Európa Liga döntőjében egymásnak feszül a Marseille és az Atlético Madrid, ami rettentően érdekes és izgalmas ütközetnek ígérkezik, hiszen két teljesen más futballfilozófiával rendelkező csapat néz farkasszemet egymással. 

A bukmékerek szerint a finálé egyértelmű favoritja az Atlético Madrid, mostani cikkünkben azonban megpróbálunk alaposan utánajárni a dolgoknak. 

Ki nyeri a döntőt?    
Marseille Atletico Madrid
3.00 1.33

 

Milyen teljesítményt nyújtottak a hazai bajnokságban?

A Marseille jelenleg még harcban áll a Bajnokok Ligája selejtezőt érő harmadik helyért, extrém esetben pedig a második is elcsíphető. Ehhez az utolsó fordulóban mindenféleképpen le kell győznie az Amiens-t hazai pályán, míg a Lyonnak pontokat kell hullajtania a Nice ellen.

Az Atlético Madridnak a második hely néz ki a Barcelona mögött, miután három ponttal vezet a a városi rivális Real Madrid előtt és ugye már csak egy forduló van hátra. Néhány csalódást keltő szezon után ez a teljesítmény emlékeztet arra minket, hogy nem csak nagy kettesről, hanem nagy hármasról beszélhetünk a La Ligában. 

 

Hogyan jutottak el az Európa Liga döntőjébe?

A franciák már a csoportkörben itt szerepeltek és jutottak tovább és nem a Bajnokok Ligájából csatlakoztak. Az elődöntőig kényelmesen vitorláztak el, ott azonban a 2-0-ra megnyert első meccs után nagyon izgalmasra sikerült a visszavágó. A Salzburg ugyancsak 2-0-ra hozta a rendes játékidőt, majd jött a marseille-i hős, Rolando, aki a 116. percben továbblőtte a csapatot a fináléba. 

Az osztrák bajnok mellett a döntőig vezető úton az OM a Bragát, a Bilbaót és a Lipcsét múlta felül. 

A Marseille nehezen rágta át magát a Salzburgon. - Fotó: Twitter

A madridiak a Bajnokok Ligájában a Chelsea és a Roma mögött harmadikok lettek a csoportban, így kerültek az Európa Liga küzdelmeibe. Két könnyű győzelmet jegyeztek a Köbenhavn és a Lokomotiv Moszkva ellen, majd egy-egy góllal bizonyultak jobbnak a Sporting és az Arsenal ellen. Ugyanakkor Diego Simeone legényei végig kontrollálták a visszavágókat, így valójában simább volt a továbbjutásuk, mint amit az eredmények mutatnak. 

 

Erősségek

A Marseille számára ez a döntő majdnem olyan lesz, mintha hazai pályán játszana, hiszen várhatóan sok lelkes szurkoló utazik majd el délről a nem olyan messze található Lyonba.

A csapat egyik nagy erőssége a gólszerzés, csak a kieséses szakaszban 16-ot lőttek.

Ami a Madridot illeti, egyértelműen a védekezésüket kell kiemelni. A bajnokságban mindössze 20 gólt kaptak, ami kilenccel jobb a bajnok Barcelonáénál és 22-vel a Reálénál. Az Európa Ligában is alig tudták bevenni Oblak kapuját, négy meccsen csupán négyszer rezdült meg az Atlético hálója.

Arra, hogy a spanyolok kapott gól nélkül hozzák le a meccset 1.90-es oddson lehet fogadni, míg egy marseille-i találat 1.70-szeres pénzt ér az állami irodában.

 

Gyengeségek 

A franciáknál hiányozhat a tapasztalat, a csapat a története során mindössze négy európai döntőt játszott, míg a Madrid az elmúlt kilenc évben öt fináléban volt érdekelt. A Marseille másik gyengesége lehet, hogy nagyon ritkán ússza meg kapott gól nélkül. Az elmúlt 20 meccsükön csak háromszor fordult elő, hogy érintetlen maradt a hálójuk. 

A Madridnak hátrányt jelenthet, hogy Diego Simeone csak a kezdőrúgásig lehet a csapattal, miután az Arsenal ellen négymeccses eltiltást kapott és csak a lelátóról követheti a döntőt. Egy szoros meccsen, ami netalántán hosszabbításba torkollik, probléma lehet a csapatnak, hogy Simeone nincs ott a partvonal mellett. Ha kevés gól születik, az az Atléticónak kedvez, a nyitott játék viszont nem.

Az elmúlt kilenc meccsükön csak egyszer szereztek kettő vagy több gólt, így egy adok-kapok összecsapás semmiféleképpen sem a spanyoloknak kedvezne. 

 

Kulcsjátékosok

A Marseille esetében Dimitri Payet-t kell kiemelni, az egykori West Ham-játékos visszatért régi, jól megszokott pályájára és ott folytatta, ahol abbahagyta. Szerepkörét illetően igencsak szabadan mozog a pályán, a játékintelligenciája és kulcspasszai pedig egyedülállóak, ez abból is látszik, hogy idén már tíz gólban is szerepet vállalt a sorozatban.

Fontos szerep hárul majd a védelemből Adil Ramira, aki több kiváló európai csapatban is focizott már. Most 32 éves, csúcson van és honfitársát, Antoine Griezmannt kell majd megfékeznie. 

Griezmann az Atletico legveszélyesebb támadója. - Fotó: Twitter

Azt a Griezmannt, aki idén is remek szezont futott és a Madrid egyik legveszélyesebb játékosa. A bajnokságban 19, míg az Európa Ligában nyolc gólt jegyzett, és nem egyszer ő húzta ki a  csávából a csapatot. Nem meglepő, hogy a Barcelona továbbra sem akar lemondani róla.

Kulcsszereplő lehet Koke is, akit gyakran jellemeztek Xavi utódjaként - köztük maga Xavi is. Ez mindent elmond a passzoló képességéről, a pozicionálásáról és a játékintelligenciájáról. 

Abban az esetben, ha Payet betalál, pénzünk hétszeresét nyerhetjük vissza, míg egy Greizmann-találat 2.10-es oddson fogadható.

 

Mi várható a meccsen?

Egy elitvédelem találkozik egy nagyszerű támadósorral, ami lenyűgöző csatát ígér. Az Atlético nem fog rohanni, hogy korai kockázatot vállaljon, de jobb és fegyelmezettebb csapat, ami a végére kirajzolódhat a két gárda között. Logikus fogadásnak tűnik tehát a félidő döntetlen, végeredmény Atlético Madrid opció, amelyre elég komoly, közel négyszeres szorzót kapunk az állami irodában. 

Marseille-Atletico Madrid
hatharom.com
Félidő/Végeredmény - Döntetlen/Atletico Madrid
@3.70
Fogadási határidő: 20:45

 

Ti mit gondoltok az esélyekről? 
[2747583] 2018-05-16 20:45:00 Marseille - Atlético Madridx;

Kattints a képre és tippelj a meccsre Te is!  

megosztom