Angol foci

Íme, a Premier League-szezon 10 legjobbja

Hétvégén véget ért az angol Premier League 2017/18-as idénye, lássuk, kik voltak a szezon legjobbjai.

Nem akármilyen szezont produkáltak az angol csapatok, a Premier League-től már jól megszokott őrület ezúttal is végig izgalomban tartotta a szurkolókat. Ahogy az lenni szokott, rekordokból idén sem volt hiány, hiszen például a bajnoki címet elhódító Manchester City 100 pontot szerzett, ami abszolút rekord a Premier League 26 éves történetében.

A Bajnokok Ligájában a City mellett a Man. United, a Tottenham és a Liverpool indulhat majd, vagyis a bajnoki címvédő Chelsea-nek és az Arsenalnak "csak" az Európa Liga maradt.

A Stoke City, a WBA és a Swansea jövőre a Championshipben folytatja.

A Crystal Palace úgy hosszabbította meg élvonalbeli tagságát, hogy az első hét fordulóban hét vereséget szedett be, végül a 11. helyen zárta az idényt.

A szezon meglepetéscsapata egyértelműen a Burnley volt, a kiscsapat a hetedik helyen finiselt és ezzel kivívta a jogot, hogy elindulhasson az Európa Ligában.

Na dióhéjban ennyit a csapatokról, most pedig lássuk, ki volt a Premier League 2017/18-as szezonjának 10 legjobb játékosa.

 

10. Heung-Min Son

A Tottenham dél-koreai szélsőjét sokan a PL legalulértékeltebb játékosának tartják, ám az idei szezon után ez a megítélés alighanem változik. Son 12 góllal és 6 gólpasszal járult hozzá a Spurs  bronzérméhez, övé az idény egyik legszebb találata, megérdemeltek választották be a 10 legjobb focista közé.

 

9. Leroy Sané

A fiatal német támadó a Manchester City menetelésének egyik kulcsfigurája volt. A még mindig csak 22 éves játékos a City góljainak 24 százalékában működött közre aktívan, 10 góllal és 15 gólpasszal zárt az idényt. Ez a teljesítmény minden bizonnyal elég lesz a vb-csapatba is, bármekkora is legyen a konkurencia, Joachim Löw aligha hagyja otthon Sanét.

 

8. James Tarkowski

A Burnley elképesztő szezonjának egyik kulcsembere volt James Tarkowski. A kiscsapat mindössze 39 gólt kapott a 38 forduló alatt, a védelem vezére pedig Tarkowski volt. A 25 éves centerhalf ebben a szezonban be is mutatkozott az angol válogatottban. Bár a neve egyelőre még kevésbé ismert, nem lennénk meglepődve, ha hamarosan nevesebb csapatban tartaná fel a támadókat.

 

7. David Silva

A City spanyol irányítója remek szezont produkált, habár már betöltötte a 32. életévét is. Kilenc gól és 11 gólpassz fűződik a nevéhez, és többek között bekerült a PL-szezon álomcsapatába is.

Emeli teljesítményének értékét, hogy gólpasszainak nagy részét az első 14 fordulóban szerezte, aztán sajnálatos módon családi drámák miatt a szezon második felében egyéb megpróbáltatásoknak is ellent kellett állnia.

Összességében nagyszerű éve volt, ami új szerződést is eredményezett, így 2020-ig a Manchester City játékosa lesz.

 

6. Raheem Sterling

A mostani szezon meghozta az áttörést Raheem Sterlingnek is, aki 2015-ös érkezése óta többnyire a kritikák célkeresztjében állt. A 23 éves angol támadó élete legeredményesebb 9 hónapját produkálta, 18 gólt és 13 asszisztot ért el.

 

 

5. Roberto Firmino

A TOP5-be került Roberto Firmino, aki a Liverpool sikereinek egyik fő letéteményese volt. A Vörösök 84 bajnoki góljából 22-t a brazil vállalt magára, akinek egyedi játékstílusát önmagában öröm nézni. Imádják a szurkolók és nemcsak Liverpoolban, a nyári vb-n pedig az egész világ láthatja, mire is képes, ha jó formában van.

 

4. Harry Kane

A "címvédő" Harry Kane ezúttal csak a negyedik helyen zárt, ami nagyban köszönhető tavaszi sérülésének is. A Spurs gólvágója így sem adta alább 30 gólnál, ez pedig pályafutása legeredményesebb PL-idényét jelentette. Immáron ő a Tottenham történetének legjobb bajnoki góllövője, az angol válogatott első számú csatára, ha nincs az a fránya bokasérülés, talán most még ennél is fantasztikusabb teljesítményre lett volna képes.

 

3. David De Gea

A Manchester United ezüstérméből oroszlánrészt vállalt a spanyol hálóőr, David de Gea. Sokan a világ jelenlegi legjobb kapusának nevezik, amelyre elképesztő meccsekkel és földöntúli bravúrokkal szolgált rá.

18 meccset hozott le kapott gól nélkül, többet, mint bárki más a szezonban, 28 kapott góljánál pedig csak a City-s kollégák bírnak kevesebbel. A bemutatott védések számában viszont verhetetlen volt, sőt, decemberben az Arsenal ellen ő mutatta be a legtöbb védést, ami adott 90 percre vonatkozik a ligában.
 

2. Kevin de Bruyne

A City belga szélsőjének is parádés idénye volt, és ha nincs egy egyiptomi fickó, akkor most ő lenne az év játékosa. De Bruyne 16 gólpasszt osztott ki a bajnokságban és emellett még nyolcszor maga is betalált, 37 meccsen lépett pályára, abszolút vezére volt Guardiola csapatának.

 

1. Mo Salah

És akkor jöjjön a győztes, aki természetesen Mohamed Salah lett. Az egyiptomi tavaly nyáron érkezett meg az Anfield Roadra és Jürgen Klopp kezei alatt a világ egyik legjobb játékosa lett. Salah-t mostanában Messivel és Ronaldóval emlegetik egy lapon, a fogadóirodák szerint pedig nagyon komoly esélye van az Aranylabda elhódítására is.

Őt választották meg az év játékosának Angliában - kétszer is - , elnyerte a gólkirályi címet is 32 góllal, ami rekord. Népszerűsége az egeket verdesi, szerénységével pedig sokak példaképe lett.

Salah-ra Kijevben koronázhatja meg a szezonját, ahol a Real Madrid ellen élete első Bajnokok Ligája döntőjére készülhet, majd aztán nem sokkal később Oroszországban is láthatjuk zseniális cseleit.

 

Te kiket hiányolsz a listáról?

 

237903

 

101greatgoals.com