Bulvár

A fél ország nem látja jövőre Messit és Ronaldót!

megosztom

A következő szezontól a megszokott sportcsatornákon gyakorlatilag nulla tartalom lesz.

Vajon jövőre ki láthatja őket TV-n keresztül? - Fotó: YouTube

Kedden hivatalossá vált, amit korábban rebesgettek, a Bajnokok Ligája mellett a spanyol bajnokság, vagyis a La Liga, valamint az olasz bajnokság, avagy a Serie A is a TV2 Csoport kínálatát erősíti ősztől. Ezen bajnokságok mérkőzései pedig két új csatornán, a Spíler2-n és a Spíler3-on lesznek láthatók - áll a tv2.hu tájékoztatásában.

Mindez pedig gyakorlatilag azt jelenti, hogy

a fél ország nem láthatja televízón keresztül a világ két legjobbját.

Emlékezzünk vissza, hogy milyen lassan állt fel a Spíler1 2016-ban, az augusztusi Premier League rajtot gyakorlatilag csak pár százan látták, mivel a nagy szolgáltatók nem vették fel kínálatukba a csatornát. A szezonnyitót és az első pár fordulót csak a Tarr Kft., Tarr Mobil TV, Extra TV és az UPC Digital Gold csomaggal rendelkezők láthatták...

Ezúttal két csatornát indít a cégcsoport, amely dupla akkora terhet jelent, igaz, ezúttal korábban vágnak bele az indulásba, de az eddigiek alapján ez sem sejtet túl sok jót. Pláne úgy nem, hogy a nagy szolgáltatók közül a DIGI-nél még nem érhető el a Spíler1, aminek köszönhetően az Invitelneseknél sem biztos, hogy a további két új csatorna elérhető lesz, hiszen a DIGI megvette az Invitelt, s az év végéig a két cég teljesen egybeolvad...

Ahogy fentebb említettük, a UPC ugyan korán reagált az új csatorna felvételével kapcsolatosan, azonban a UPC német, román, cseh és magyar leányvállalatát a Vodafone kebelezi be, s nagy kérdés, hogy mi sül ki ebből a "házasságból".

A Telekom 2017 januárjától vette fel kínálatába a Spíler1-et, fél év csúszással a csatorna elindulását követően, s könnyen lehet, hogy a két új csatorna felvétele sem megy majd zökkenőmentesen.

Egyébként óriási talány, hogy egy akkora piacra, mint a magyar, mi szükség van 11 db (!!!) sportcsatornára, bár vélhetően egy-kettő biztosan megszűnik a következő években, köszönhetően annak, hogy a Spíler1-2-3 egyeduralkodóvá válik a piacon, a közszolgálati M4 Sporttal karöltve.

A sportcsatornák kínálatai ősztől
Spíler 1-2-3 Bajnokok Ligája, Premier League, Serie A, La Liga, NHL, Moto GP
M4 Sport Magyar foci (bajnokságok + válogatott mérkőzések), Magyar csapat- és egyéni sportok, Bajnokok Ligája, Forma-1
Sport 1-2 Vb- és Eb-selejtezők,  Nemzetek Ligája, Bundesliga, Német Kupa, Angol FA Kupa, Kézilabda BL, NFL, NBA, Magyar jégkorong-válogatott mérkőzései,
DIGI Sport 1-2-3 Ligue 1, Európa Liga (az RTL2-n is elérhető), Egyéni sportok (kisebb tenisz tornák, atlétika, stb.), Angol Ligakupa, Skót bajnokság, Spanyol Kupa, Olasz Kupa
Eurosport1-2 Egyéni sportok (nagyobb tenisztornák, nyári és téli olimpia, stb.),
megosztom