Átigazolás

90 millió euróért érkezhet a United első nyári igazolása

Angol lapértesülések alapján a Lazio szenzációs szezont futó szerb középpályása lehet Mourinho egyik nagy fogása.

Már korábban szemet vetettek a szenzációs római tehetségre. fotó: Daily Express

A topligákból már csak egy-két meccs van hátra, így egyre közelít a 2018-as uborkaszezon is, ahol ismét komoly mozgások várhatóak Európa legjobb csapatai között. Már megszokhattuk, hogy az egyik legnagyobb költekező a Manchester United és a klubnak muszáj lesz egy irányító középpályást szereznie, hiszen nyáron egyrészt visszavonul Michael Carrick, Marouane Fellaini pedig szintén távozik a gárdától. 

A Vörös Ördögök megfigyelői már hosszabb ideje monitorozzák a generációjából egyértelműen kiemelkedő Sergej Milinkovic-Savic-ot, akinek megvételéből korábban egyszer már kihátrált a Premier League óriása, mivel sokallta a Lazio követelését.

A kiváló szezont futó szerb által mutatott játék és a 11 termelt gól plusz három gólpassz azonban arra sarkallta a manchesterieket, hogy mégis mélyebben a zsebükbe nyúljanak. 

A Sun információi szerint már meg is egyeztek a 23 éves játékos jövőjét illetően, megszerzésének összege pedig 90 millió euró körüli összegben lett meghatározva. Az elsődleges célpont mellesleg a Napoli sztárja, a brazil Jorginho volt, aki azonban a városi rivális City-t favorizálja, ezért is tértek vissza Savic-hoz. Mourinhóék még a vb előtt akarják megszerezni  a rendkívül komplex futballista aláírását, hiszen egy jó szereplés a világversenyen szépen felnyomná az árát.


Pogba és társai legközelebb csütörtökön lépnek pályára a West Ham United vendégeként - a találkozóról hamarosan részletesebb beharangózót is olvashattok a hatharom.com-on.

[2523052] 2018-05-10 20:45:00 West Ham United - Manchester Unitedx;