Angol foci

Pontosan ezért a világ egyik legjobb bajnoksága a Championship

  • varin

Az utolsó pillanatokig velőt rázó izgalmakat hozott az angol másodosztály utolsó játéknapja.

Fotó: The Bolton News

Vasárnap véget ért a világ legerősebbjének tartott másodosztálya, vagy legalábbis annak alapszakasza. Eldőltek a feljutók, a playoffos csapatok és a kieső gárdák is, de nem akármilyen körülmények között.

Már az is nagy szó, hogy a csapatok 3,33-as gólátlagot hoztak össze meccsenként, de ha jobban a mélyére nézünk a dolgoknak, azt láthatjuk, hogy az utolsó pillanatig nyitott kérdések voltak a Championship 46. játéknapján. Noha a csontutolsó, már kiesett Sunderland 82-szeres szorzóért verte 3-0-ra a ligagyőztes Wolverhampton csapatát, valószínűleg hasonló oddson volt fogadható a Bolton Wanderers bravúros bennmaradása.

Bogdán Ádám korábbi csapata ugyanis abban a hiszemben léphetett pályára, hogy amennyiben legyőzik a tét nélkül játszó Notthingham gárdáját, szinte biztosan maradnak a Championshipben. Ám hiába szerezték meg a vezetést a hazaiak, a 79. percben már 1-2-t mutatott az állás, miként még a 87. minutumban is. A Wanderersnek az iksz is kiesést jelentett volna, ám két percen belül érkezett két hazai gól, így végül túlélte a Bolton. Hogy a 87. percben mit fizetett a hazai siker, azt nem tudni, mindenesetre az egyenlítés után még 6-7-szeres szorzóval véshettük be a "H"-t.

Így zártak hosszútávú fogadásaink
Kategória Csapat Odds Profit
Bajnok Middlesbrough 7.00 -1
Feljutó Wolverhampton 4.33 +3.33
Top6 Norwich City 2.37 -1
Kieső Burton Albion 2.62 +1.62
Cikkünket itt találod!

Kiesett viszont a Burton Albion, amelyet mi a szezon előtt búcsúzásra ítéltünk. A Brewers azonban csak magának köszönheti a fiaskót, hiszen nem tudták legyőzni a 40 percig emberhátrányban játszó Preston North Endet, amely hiába nyert, lemaradt a rájátszásról. A Burton ugyan jobban játszott, ám elkövették azt a hibát, hogy a Bolton eredményére figyelve védték az 1 pontot a Preston ellen, és végül minden balul sült el.

Az élmezőnyben nem történt különösebb meglepetés, ugyan a Cardiff nem tudta legyőzni hazai pályán a Readinget, ám mivel a Fulham pont nélkül maradt Birminghamben, a walesieknek mindegy volt az eredmény.

Kialakult tehát a rájátszás mezőnye, ahol igazi nagyágyúk csapnak össze az utolsó Premier League-helyért. A Derby County a Fulhammel találkozik, míg a Middlesbrough az Aston Villával mérkőzik össze a Wembley Stadionban lejátszandó, minden idők "legdrágább" mérkőzésének tartott összecsapásért.

Melyik csapat jut fel?
Fulham 2.50
Aston Villa 3.75
Middlesbrough 4.00
Derby County 6.00
238651