Sportfogadás

"Bundaikszet" fogtak a Logibeten, de szó sem volt szerencséről

Döntetlennel záródott a Gyöngyös - Ferencváros férfi kézilabda-mérkőzés az NB I-ben, ennek köszönhetően pedig mindkét csapat bent maradt az élvonalban. A Logibet követői ennek lehettek a haszonélvezői.

Mondhatni izgalmasra sikeredett az idei férfi kézilabda NB I, hiszen az utolsó forduló előtt még három együttesnek volt reális esélye, hogy jövőre már csak a másodosztályban folytassa.

A helyzet úgy nézett ki, hogy ebből a trióból a legrosszabb gólkülönbséggel rendelkező Vác a már kiesett Orosházát fogadta, míg a másik két rivális, azaz a Gyöngyös és a Ferencváros egymás ellen lépett parkettre.

A matematika és a kiírás miatt az utóbbi két csapatnak egy döntetlen tökéletes eredménynek számított, hiszen ebben az esetben kéz a kézben hosszabbították volna meg első osztályú tagságukat, míg a Vác csinálhatott akármit, a remi a búcsúját jelentette volna.

Ezt a helyzetet olvasta le kiválóan partneroldalunk tippmestere, mr.blonde, aki ingyenesen ajánlotta ki a Logibet követőinek a döntetlent, kereken ötszörös szorzóért.

Bár a nyitóodds a megjelölt irodában 6.00 volt, a mérkőzés kezdésére a piacok teljesen szétestek, és a legtöbb helyen le is zárták a fogadási lehetőségeket (lásd a lenti képen), az utolsó elérhető szorzó a döntetlenre 3.20 volt. Mondanunk sem kell, hogy ez mennyire abszurd egy kézilabda-mérkőzés esetében, de mint tudjuk, véletlenek nincsenek.

A meccs kezdésére sok helyen lezárták a piacot

 

Merthogy a találkozó végül 26-26-os döntetlennel ért véget, vagyis mindkét csapat kerülte a kockázatot és bent tartották egymást és magukat, így aki követi a Logibetet, az szombaton a szezon egyik legszebb fogásának lehetett a részese.

A tippet publikáló mr.blonde szerkesztőségünk tagja is, így volt alkalmunk felkérni egy rövid kommentár hozzáfűzésére.

"A helyzet világos volt, így pénteken sűrűn figyelgettem a bukik kínálatát. Szerencsére meg is lett az eredménye, mert nyitóértéken tudtam megkötni a fogadásomat. Elsőre picit csalódott voltam, mert a bukik is résen voltak és kéziben viszonylag alacsonynak számító oddsot hoztak ki az X-re, bevallom, hogy 7-8-as körüli szorzóban reménykedtem. Na persze,  mivel rövid idő alatt szétesett a piac, azért búslakodni nem búslakodom, hiszen nagyon jó deal-t sikerült kötnöm, lévén a záró értékre így is masszívan rávertem.

Maga a meccs egyébként ideálisan alakult, hol az egyik, hol a másik csapat ment 1-2-3 góllal, aztán a 40-45. perc környékén éreztem, hogy ez bizony tényleg meglesz.

Ugye klasszikus értelemben ezt hívjuk bundának, vagyis amikor két csapat előre megbeszélt módon olyan eredményt hoz össze, ami - így vagy úgy - mindkét félnek előnyös.

Hogy mindez mennyire sportszerű, arról szegény Skaliczki László (a kieső Vác edzője - a szerk.) biztosan tudna mondani egy-két gondolatot, mindenesetre én megértem a csapatokat, fura volt az előállt helyzet, de az vesse az első követ a játékosokra, aki nem így cselekedett volna a helyükben."

Egy újabb tanulságos és izgalmas fogadási élménynek lehettünk tehát részesei, és egy újabb bizonyítékot láthatunk arra is, hogy megéri követni a Logibet tippadóit.

Ha nem akarsz lemaradni a fentihez hasonló tippekről, akkor iratkozz fel kedvenc tippmestereidre, így a tippek feladása után azonnal értesítést kapsz e-mailben!