Spanyol foci

Nagy az egyetértés a nap rangadóját illetően

10-ből 7 fogadó szerint a Sevilla hazai pályán legyőzi a Real Sociedadot.

Sikerül kimásznia a gödörből a Sevilla-nak? - Fotó: Twitter

Péntek este a Primera Division 36. fordulójának nyitómeccsén a 8. helyen álló Sevilla a 10. Real Sociedad gárdáját látja vendégül a Ramón Sánchez Pizjuán Stadionban. Mindkét csapat célja az Európa Liga selejtezőt érő 7. hely megcsípése. A hazaiaknak a saját kezükben a sorsuk, hiszen egy meccsel kevesebbet játszottak az őket egy ponttal megelőző Geate-nél. Ugyanakkor a Sevilla háza táján finoman szólva sincs minden rendben, a csapat március elején nyert legutóbb bajnokit, a BL-től búcsúztak és a Spanyol Kupa-döntőt sem sikerült behúzniuk. Nem olyan meglepő, hogy ezek után Vincenzo Montella munkásságát megköszönték - helyét Joaquin Caparrós veszi át. 

1x2    
Sevilla Döntetlen Real Sociedad
1.70 3.80 4.35

Hiába a Sevilla pocsék szériája, a bukmékereknél mégis a piros-fehérek a favoritok, méghozzá 1.70-es oddsal. Pedig a vendégek rettentően begyújtották a rakétákat, áprilisban 15 egységgel növelték a pontjaik számát.

Az oddsmesterekhez hasonló véleményen vannak a honi fogadók is, hiszen a Tippmixpro által publikált adatok szerint a feltett tét 70%-a a hazaiakra érkezett. 19% vár vendégsikert, míg az egyik csapatnak sem túl előnyös remire 11% voksolt. 

Szerinted győzelemmel debütál Caparrós vagy újabb pontvesztés jön a Sevillától?

[2580895] 2018-05-04 21:00:00 Sevilla - Real Sociedadx;