Forma-1

Erős tippünk van az Azeri Nagydíjra!

megosztom

Vasárnap Bakuban, az Azeri Nagydíjjal folytatódik a 2018-as forma-1-es szezon.

Az idei negyedik versenyhétvégén Azerbajdzsán fővárosába, Bakuba látogat a Forma-1 mezőnye. A pálya 2016-ban debütált, ám akkor még Európa Nagydíj néven futott a verseny. A bakui pálya különleges vonalvezetésű, és több mint 6 kilométer hosszú - ezzel a második a rangsorban a belga Spa után -, amelyből 2.1-et egy egyenes teszi ki, ami az egész versenynaptár leghosszabb padlógázas szakasza.

Tavaly egészen kaotikus versenyt hozott az Azeri Nagydíj, melyet Daniel Ricciardo tudott megnyerni. Az előző futamon, Sanghajban daiadalmaskodó ausztrál tehát címvédőként érkezett Azerbajdzsánba.

A szűk bakui utcákon ismét lehet galiba, mindenesetre, aki a legnyugodtabban várhatja a rajtot, az Sebastian Vettel, aki szombaton a leggyorsabb volt az időmérőn és zsinórban a harmadik versenyen indulhat a pole-ból. 

Vettel sorozatban harmadszor indulhat a pole-ból. - Fotó: Twitter

Nagyon egyben van a Ferrari, ugyan Kimi Raikkönen csak a hatodik helyről rajtolhat, ám egy pole-t érő körbe hibázott bele, szóval összességében a finn tempója is parádés. Kimi ráadásul az ultra-lágyakkal várja a rajtot, míg az előtte lévő ötösfogat autóján szuper-lágyak lesznek. Rögtön a rajtnál lehet tehát egy jó kis Kimi-Max Verstappen és Vettel-Lewis Hamilton csata. 

A futam favoritja természtesen a Ferrari német pilótája, de Vettel győzelme is kétszeres pénzt ér, ami jól mutatja, hogy mennyire nyitott verseny előtt állunk. 

Ezen a pályán szinte borítékolható (1.16), hogy lesz biztonsági autós szakasz, ami egy újabb taktikázási faktor. Már csak emiatt is az egyik legjobb fogadásnak Kimi dobogója tűnik 3.25-ös oddson, hiszen a Ferrari piszok gyors és gumielőnyben van a rajtnál. Ha Verstappennel nem akad össze, akkor nagyot léphet előre, akár a pódiumra is.

Ki nyeri az Azeri Nagydíjat?
   
Sebastian Vettel 2.00
Lewis Hamilton 3.05
Daniel Ricciardo 7.25
Max Verstappen 11.75
Valtteri Bottas 12.25
Kimi Raikkönen 20.00

Ami a középmezőnyt illeti, a Renault továbbra is gyors, de Nico Hülkenberg autójában váltót kellett cserélni, így a top trió után a két Force India indul majd, őket pedig Carlos Sainz követi. Meglepetésre a Williamsek is előkerültek, pedig a szezon korábbi részében csapnivaló volt a teljesítményük. Persze még mindig kérdéses, hogy milyen lesz a versenytempójuk Strolléknak. A Williamsek jó szereplése mellett a másik meglepetés, hogy a Haas viszont eltűnt a középmezőny éléről, Kevin Magnussen a 15., Romain Grosjean pedig az utolsó helyről várja a rajtot.

Amiben itt fantáziát látunk, hogy mindkét Reanult pontszerző helyen végez. Ez a korábbi mindhárom futamon megvalósult és a tempójuk most is rendben van. Sainz a 9., Hülkenberg pedig a 14. helyről várja a rajtot. Innen simán kinéz az újabb dupla pontszerzés a Reanult-nak.
  • Mindkét autó pontszerző helyen végez - Renault @ 2.00
megosztom