Jégkorong

Még van esélye a feljutásra hokisainknak

megosztom

Az viszont biztos, hogy önmagában a britek legyőzése nem jelent automatikus feljutást a magyar jégkorong-válogatottnak.

Még van esélye a feljutásra hokisainknak. - Fotó: Kovács Tamás - MTI

Csütörtökön, Lengyelország ellen végre sikerült jól kezdeni a mérkőzést, ami sokat jelentett, még úgy is, hogy a második harmadban a lengyeleknek mínusz kettőről sikerült egalizálniuk. Azonban végül a szerencse is mellettünk állt, s a rendes játékidőben sikerült legyőzni őket, amivel válogatottunk megteremtette magának az esélyt, hogy szombaton a feljutásért játszhat.

1x2    
Magyarország Döntetlen Nagy-Britannia
1.58 5.70 3.45

​Ugyanakkor nem csak a saját kezünkben van a sorsunk, hiszen tőlünk alapelvárás a győzelem, viszont a másik két találkozónak a mieink szempontjából jól kell alakulnia, mivel legrosszabb esetben még a kiesés is benne van a pakliban.

Az viszont biztos, hogy Jarmo Tolvanen fiainak nem lesz egyszerű dolga, hiszen a britek eddig bravúrt bravúrra halmoznak, s magabiztosan vezetik a hatost, s könnyen lehet, hogy mire a magyarok ellen jégre lépnek már fel is jutnak az A-csoportba. Ez pedig igazán nagy tett lenne a szigetlakóktól, hiszen az elmúlt négy évben a harmadik ligában szerepeltek, s a torna előtt, mindenki verhető ellenfélként tekintett rájuk.

Kemény, kanadai stílusú, fizikai hokit játszanak, sokat ütköznek, vagyis fizikálisan topon vannak, ráadásul nem hagynak teret az ellenfeleknek. Ezzel ellensúlyozzák azt, hogy technikailag elmaradnak a többi válogatottól, bár az eredményeken ez nem igazán látszik, mivel ezidáig a britek igazi örömhokit mutattak be Budapesten.

Nem lesz tehát könnyű dolga a magyar csapatnak, ha győzni szeretne, ráadásul válogatottunk egyik legjobbja, Sofron István könnyen lehet, hogy a csütörtöki meccshez hasonlóan a szombatit is kihagyja könyöksérülése miatt. Már pedig mindenáron győznünk kell rendes játékidőben, mert ez esetben van a legjobb esélyünk a feljutásra, igaz, még így is szurkolni kell az olaszoknak, hogy ne kapjanak ki 60 perc alatt a szlovénoktól.

Persze ha a rendes játékidőben döntetlen lenne, és a ráadásban nyernénk, akkor is van esélyünk a feljutásra, de ez esetben a másik két meccsnek is iksszel kellene végződnie, s az olaszoknak és a kazahoknak kellene győzniük a hosszabbításban. Erre pedig nem mutatkozik sok esély, hiszen négy forduló alatt egyetlen döntetlen sem született a budapesti világbajnokságon...

Noha még a kiesés is benne van a pakliban, továbbá a britek eddig jó vb-t futnak, a bukmékereknél még így is a hazai jégen játszó magyar válogatott a mérkőzés favoritja. A     ugyanis háromesélyben 1.58-szoros, szorzót kínál a magyar csapatra, a britekre 3.45-szörös oddson lehet fogadni, míg a remi 5.70-szerest ér. Az állami iroda a gólok számának határát 4,5-nél húzta meg, a legalább öt találat 1.55-szörös pénzt ér, míg ha négy vagy kevesebb gól születik akkor a feltett tétünk 2.15-szörösét kaphatjuk vissza.

A világbajnokság állása:
# Csapat M GY GYH VH V G P
1. Nagy-Britannia 4 3 0 0 1 13:13 9
2. Kazahsztán 4 2 0 0 1 12:9 6
3. Olaszország 4 2 0 0 1 11:8 6
4. Szlovénia 4 2 0 0 2 12:11 6
5. Magyarország 4 2 0 0 2 7:11 6
6. Lengyelország 4 1 0 0 3 10:13 3

A magyar válogatott birtek elleni találkozóját a Sport 1 élőben közvetíti szombat 19:30-tól, míg a     élő fogadási lehetőséget kínál a mérkőzésre.

megosztom