Bajnokok Ligája

Így változtak a szorzók a lehengerlő Pool-siker után

Tanultak a bukik a Barcelona elleni negyeddöntőből és sokkal óvatosabban alakították a szorzókat. Van reális esélye a Romának?

Szalah megállíthatatlan, volt csapatán is átgázolt. fotó: Calcio Mercato

A Bajnokok Ligája első elődöntőjén meglehetősen sima Liverpool-győzelem született. Mohamed Szalah valamint Roberto Firmino duplájának és Sadio Mane góljának köszönhetően a hazai csapat már 5-0-ra elhúzott, ám a hajrára nem esett teljesen össze a Roma és kettőt berámolt a Vörösöknek, ezzel pedig életben maradt az olaszok számára a halvány remény a BL-fináléra.

   
Roma Döntetlen Liverpool
2.45 3.45 2.63

Eusobeio Di Francesco fiainak persze piszok nehéz dolga lesz, ám ha valahol sebezhető a Klopp-gépezet, az pont a hátsó szekció, jól láthattuk ezt a keddi párharc első 20 percében is - a letámadás által teljesen megzavarodtak a Pool-játékosok, egy ízben pedig csak a kapufa mentette meg az angolokat.

Az AS Roma középpályása és egyben csapatkapitánya, Daniele De Rossi a következőket mondta meccs után PremiumSport-nak.

Jogunk van hinni magunkban és kötelességünk megtenni amit tudunk, magunk és a klub hívei miatt.  Nem lesz könnyű, de tudjuk, hogy nem lehetetlen. 
 
Oddsok a továbbjutóra (nemzetközi átlag)
  első meccs előtt első meccs után
Liverpool 1.45 1.07
Roma 2.90 9.00

"Taktikai magyarázatot hiba lenne addig adnom, amíg nem néztük meg újra a meccset. Nagyon erősek és jól felkészültek a meccsre. Volt egy jó 20-25 percünk. A beindulásaikat azonban nem tudtuk rendesen levédekezni, habár nehéz olyan ellenfelet fogni, aki gyorsabb nálad." - tette világossá a nehézségeket De Rossi.

A keddi zakón keseregni már fölösleges az olaszoknak, sőt örülhetnek, hogy egyáltalán meccsben maradtak. Sokan Kloppot vették elő "bűnbakként", hogy Szalah lekapása miatt bátorodott fel az ellenfél és emiatt kapták a gólokat. Tény, hogy a hétvégi West Brom elleni bajnokin ugyanez volt a képlet, 2-1-es vezetésnél cserélte le az egyiptomit és végül 2-2-vel zárták a meccset, ám a pihentetés, plusz egy esetleges sérülés elkerülése miatt logikus döntésnek tűnt a változtatás.

Elnézve a továbbjutásra szabott szorzókat, a bukik nem voltak túl bőkezűk. Persze ha nem lett volna a Barca elleni csodával határos fordítás, most mindenki ámuldozna az eredménytől, ám ehelyett inkább óvatosan fogalmaz a sajtó és a közvélemény is. Így tettek az oddsmesterek is, akik a katalánok elleni második meccs előtt az örök város csapatának továbbjutására átlagban 50-szeres körüli szorzót adtak, ez a Liverpool ellen a hasonló szituáció ellenére jelenleg csak 9-szeres környékén mozog.

Szerintetek van esélye a Roma döntőbe jutására?

Ki nyeri az Bajnokok Ligáját?    
  első meccs előtt első meccs után
Liverpool 3.20 2.45
Roma 9.25 30.00
[2747588] 2018-05-02 20:45:00 Roma - Liverpoolx;