Angol foci

Rég bíztak ennyire feljutó gárdában a fogadóirodák - épül a jövő csapata?

  • varin

A portugál vonal feljutást ért a Wolverhamptonnak, és ha együtt marad a keret, akár top10-es csapat is épülhet a PL-ben.

A 43. forduló végére biztossá vált az egyik feljutó csapat személye a Premier League-be, a tavaly 15. helyen végző Wolverhampton Wanderers habkönnyen jut fel a Championshipből azok után, hogy 2014-ben még a harmadosztályban szerénykedtek. A Farkasok matematikailag ugyan bajnoki címet még nem ünnepelhetnek, de ettől is csupán 1 pont választja el Nuno Espirito Santo fiait, amely egyébként +30 egység profitot (védésekkel együtt) jelent majd azoknak a bátor fogadóknak, akik varin tanácsára megfogadták augusztusban a Wolves végső sikerét.

Fotó: Express and Star

A Wanderersnél persze irigylésre méltó körülmények voltak, hiszen a kínai tulajdonosok nem sajnálták a pénzt olyan sztáredzőre, mint Espirito Santo. Noha a portugál mester a szezon során nagyon sok játékost szerződtetett, többen közülük ingyen érkeztek - így tudott remek csapatot építeni a mester. Santo dicsőségére válik, hogy már első évében egy rendkívül kiegyensúlyozott, masszív gárdát épített, ahol nem tobzódnak a sztárok, és hihetetlenül színes is a csapat összetétele, ám mégis egész évben erőn felül teljesítettek.

De sikerül-e egyben tartani a keretet?

És bizony valóban ez a legnagyobb kérdés a Wolves esetében, hiszen a játékosok közül többen is kölcsönszerződéssel tartózkodnak a csapatnál úgy, hogy az idény végén vissza kell térniük anyaegyesületükhöz.

A teljesség igénye nélkül, például a házi gólkirály Diogo Jota (Atlético Madrid, 43/17), a rendkívül tehetséges támadó, Léo Bonatini (Al Hilal, 44/12), a középpálya alapember, Alfred N'Diaye (Villarreal, 36/3) vagy éppen az egyik kezdő középhátvéd, Willy Boly (Porto, 35/3) is csak június 30-ig a Farkasok játékosa.

Mindenesetre ha ez a keret így együtt marad és a kínaiak még rá is költenek egy keveset, talán nem túlzás kijelenteni, hogy az elmúlt évek egyik legerősebb bajnokcsapata (kéz a kézben a kétszer is kieső Newcastle-lel) próbálkozhat bennmaradni a PL-ben. Külön jó hír lehet, hogy a tulajdonosi kör, a Fosun vállalat hihetetlenül virágzik Kínában, így bőségesen lesz mit a tejbe aprítania Jeff Shi nagyfőnöknek.

Így kaszáltunk több, mint 4-szeres pénzt a Wolverhampton feljutásával!

A Wanderers helyzetét a bukmékerek is igen optimistán látják, hiszen 6-szoros pénzt fizetnének, ha a gárda postafordultával menne vissza a Championshipbe, ami azért lényegesen magasabb az ilyenkor megszokottól. Egy dolog biztosnak tűnik, ha Santo marad és a keret sem megy át nagy változásokon, akkor ennek a csapatnak nemigen lehetnek kiesési problémái.

Melyik csapat jut fel a Premier League-be?
Cardiff City 1.22
Fulham 1.83
Aston Villa 3.50
Middlesbrough 5.50
Derby County 7.00
Millwall 11.00

A háromból tehát az egyik hely már elkelt, a Wolverhampton mögött pedig alighanem a Cardiff City végez majd. A rájátszás mezőnye azonban egyelőre hatalmas kérdés, hiszen a Fulham és az Aston Villa mögött még hét csapat is eséllyel pályázik az 5-6. helyre, így lehetetlen megtippelni, melyik lesz a harmadik gárda jövőre a PL-ben.

238651