NB I

Egy erős és egy bátor tippünk is van a Honvéd-Vidire

megosztom

Elmaradt mérkőzést pótolnak szerdán az OTP Bank Ligában, a címvédő Honvéd a trónkövetelő Videotont fogadja.

A tavalyi szezonban a Honvéd és a Videoton az utolsó fordulóban döntötte el az aranyérem sorsát, amely végül a kispesti játékosok nyakába került. Pikantériája most is lesz a találkozónak, hiszen egy esetleges hazai győzelemmel a Ferencváros megőrzi hárompontos előnyét a fehérváriakkal szemben, ami a bajnoki versenyfutás szempontjából nem lenne elhanyagolható tényező.

1x2    
Honvéd Döntetlen Videoton
3.25 3.40 2.10

A fogadóirodák szerint a Videoton a mérkőzés esélyese, de a vendégek győzelme is kettes szorzó felett fizet. A két csapat ősszel Felcsúton 1-1-es döntetlent játszott, míg legutóbb a fővárosban ugye a Honvéd tudott nyerni 1-0-ra.

A hétvégén mindkét együttes megszerezte a három pontot, a Honvéd az újonc Balmazújvárost, a Videoton pedig az Újpestet győzte le.

honvedfc.hu

"Biztos, hogy hajtós, küzdős meccs lesz a szerdai, hiszen a Honvéd egy esetleges győzelemmel előreléphet a tabellán a harmadik helyre, nekünk viszont az a célunk, hogy pontszámban utolérjük a listavezető Ferencvárost, ehhez viszont nekünk kell győznünk. Az egész csapat nagyon várja már ezt a meccset, mert jó lenne a tabellára pillantva azt látni, hogy nincs meccs- és ponthátrányunk a Fradival szemben. Személy szerint az is motivál engem, hogy három meccse nem kaptam gólt, ami még nem egyéni rekord persze, de jelenleg 24 meccsen 24 kapott gólnál járok, ami viszont annyira nem rossz mutató, szezon végéig pedig szeretném a meccsenkénti kapott góljaim átlagát 1 alá vinni. Szerintem a többiek nevében is mondhatom, hogy a tavalyi bajnoki döntő már nincs egyetlen játékos fejében sem, kizárólag arra koncentrálunk, hogy a hátralévő mérkőzéseinket megnyerjük, és a Ferencvárost lehagyjuk. Úgy érzem, a játékosállománya a mi csapatunknak erősebb, mint a Honvédé, de a kispestiek nagyon szervezetten, jól futballoznak, igaz ez akkor is, ha a tavaszi szezonunk eddig nem úgy sikerült, ahogy valószínűleg azt eltervezték" - nyilatkozta a vidi.hu-nak Kovácsik Ádám, a fehérváriak kapusa.

[2539024] 2018-04-11 18:00:00 Honvéd - Videoton FCx;5

A portás szavaiból kiderül, hogy a Videoton ezúttal is szeretné kapott gól nélkül letudni a mérkőzés, ugyanakkor idegenben 11 meccsen már 16 kapott gólnál jár a piros-kék együttes, a Honvédnak ráadásul maj' kettes a gól/meccs átlaga a Bozsik Stadionban.

A fenti statisztikák ellenére mi nem várunk gólparádét a csapatoktól és inkább egy Videoton-győzelmet vizionálunk a hazai helyett.

  • Videoton -0.25 AH@1.70
     
  • Gólszám 2-3@1.75    
     
  • Vendég és kevesebb, mint 3.5 gól@2.70    
[2539024] 2018-04-11 18:00:00 Honvéd - Videoton FCx;
megosztom