Bajnokok Ligája

Tényleg ennyire biztos a City kiesése?

Foghatja a fejét, aki korábban Guardioláék végső győzelmére fogadott, de talán még nincs minden veszve.

Rég láthattuk ilyennek a katalán trénert. fotó: Onefootball

A BL-negyeddöntők egyik legkiegyenlítettebbnek ígérkező párharca, a Liverpool-Manchester City 31 perc alatt eldőlt és könnyen lehet, hogy Szalahék a sima győzelemmel tovább is mehetnek az elődöntőbe. Jürgen Klopp a szerdai 3-0 után azt nyilatkozta, hogy bár csapata briliáns teljesítményt nyújtott, akár még többet is berámolhattak volna az égszínkékeknek, azzal végképp megpecsételve sorsukat.

"Az első félidő briliáns volt. Így kéne kinéznie a futballnak. Tisztában voltunk a City erősségeivel ahogy a sajátjainkkal is. A második félidőben azonban többet kellett volna nyújtanunk, bár a Citynek sem volt sok helyzete, de nekünk sem. Többet kellett volna fociznunk, de nem vagyok mérges, minden remek így is." - mondta kicsit telhetetlenül a német tréner.

Persze ne felejtsük el, hogy Guardiola csapata ősszel 5-0-ás megsemmisítő vereséget mért a vörösökre.

Ahogyan azt sem, ahogy a Barcelona 4-0-ás első meccs után (nem kis bírói segédlettel ugyan) fordított hazai pályán talán minden idők legdrámaibb egyenes kieséses párharcán. Klopp hozzá is tette gyorsan, hogy "még csak félidőben járunk, de a 3-0 jónak mondható".

Manchesterben ha egyet berámolnak Firminóék, akkor minden bizonnyal pontot tehetnek az i-re, azonban nem teljesen felhőtlen az öröm, hiszen a csapat lelke, az idényben 38 gólnál járó Mo Szalah kisebb sérülést szenvedett és le is kellett hozni idő előtt.

Ami szintén elgondolkoztató, hogy a City idei 49 meccséből mindössze 4-szer tudták őket nullán tartani, persze itt nem csak egy gólról beszélünk, hiszen a minimum elvárás 3 találat lesz. Más kérdés, hogy

2016 októbere óta ez volt az első olyan meccse az égszínkékeknek, ahol egyszer sem sikerült eltalálniuk a kaput.

Guardiola meglepő higgadtsággal nyilatkozott a csúfos zakó után. "Amikor rosszul játszol és az ellenfél vezet 2-0-ra akkor azt el kell fogadnod. Hogy betojva kezdtük e a meccset? Nem hinném, hatalmas karaktert mutattunk, csak az ellenfél meg kétszer akkorát. Lehet, hogy holnap már azt fogom mondani, hogy ez egy katasztrófa volt, de nincsenek ilyen érzéseim.

Nagyon hiszek a csapatomban. Remek jeleket mutattak nekem az egész szezon során. 90 perc áll előttünk és joggal bízunk magunkban.

A Liverpool továbbjutása jelenleg @1.12-n míg a City-é @5.00-ös szorzón áll, ami a fentebb említettek fényében persze egyáltalán nem meglepő. Elgondolkodtató lehet azonban a végső győztesre kiszabott oddsok realitása, hiszen a Pool a lehengerlő siker ellenére is @6.50-ért kullog a negyedik helyen - pedig sokkal meggyőzőbb az utóbbi hetekben mint a Bayern -, ami azért meglepő mert a szezon egyik, ha nem a legjobb csapatát mosták le nagyon simán.

A manchesteri gárdát illetően pedig elmondható, hogy ha elő tudnak rukkolni egy olyan top teljesítménnyel, amelyet a szezon során többször is láthattunk, akkor lehet egy nüansznyi sanszuk, de a rájuk kiszabott @16.25 még így sem tűnik elég value-nak. Főleg, hogy a Klopp fiai párosával szeretik rugdalni a gólokat.