Sportfogadás

Sima Juve-siker a láthatáron?

megosztom

A magyar fogadók nem sok esélyt adnak a Milannak a Juventus otthonában, a Serie A 30. fordulójának rangadóján.

A fogadóknál tuti a Juventus sikere. - Fotó: Archív

Klasszikussal zárul a 30. forduló Olaszországban, hiszen a Juventus a Milan együttesét fogadja. A válogatott mérkőzéseket megelőzően mindkét csapat jó formának örvendett, mivel a torinóiak az utolsó 14 bajnokijukból 13-at behúztak, a maradék egyen remit játszottak, s vezetik a tabellát, míg a vendégek zsinórban öt sikerrel a hátuk mögött várják a derbit, s feljöttek az ötödik helyre.

1x2    
Juventus Döntetlen Milan
1.60 3.65

6.00

Ugyanakkor a felek utóbbi időben lejátszott egymás elleni eredményei a Juventus felé billentik a mérleg nyelvét, mint ahogy a hazai pálya előnye is, így a bukmékereknél a Zebrák a favoritok. A     a hazaiakra 1.60-szoros oddsot ajánl, a vendégekre hatszorost, míg a remi 3.65-szörös szorzón fogadható.

A fogadóknál ugyanakkor teljes egyértelmű a találkozó, mivel a   -n közzétett statisztikák alapján a magyar játékosok 75 százaléka tart a hazaiakkal, 16 százalék a döntetlenre, míg a vendégek sikerére 9 százaléka tett fel pénzt.

A mérkőzésről ide kattintva még több információt találhatsz!

[2588617] 2018-03-31 20:45:00 Juventus - AC Milanx;
megosztom