Felkészülés

Egy hatos szorzó az outsiderek csatájára?

megosztom

Szerdán két outsider válogatott játszik egymással felkészülési mérkőzést. Bár első ránézésre teljesen érdektelen párharc ez, azért fogadási szempontból akad benne fantázia.

A hazaiak a 181., a vendégek a 130. helyet foglalják el a világranglistán, a bukmékereknél mégis egyértelműen Liechtenstein számít a mérkőzés esélyesének. Andorra elsősorban a magyarok elleni győzelmének köszönheti "előkelő" pozícióját a ranglistán, de a tavalyi eredményei alapján egyértelműen felfelé ívelő pályán van a csapat.

1x2    
Liechtenstein Döntetlen Andorra
1.70 3.40 5.00

A két miniállam válogatottja 2012-ben találkozott utoljára egymással, akkor ugyanebben a felállásban 1-0-s hazai siker született. 2018-ban mindkét félnek ez lesz az első találkozója, így aktuális formáról nehéz lenne most beszélni.

[2723264] 2018-03-21 18:00:00 Liechtenstein - Andorrax;5

Arról viszont már könnyebb, hogy milyen mérkőzésre lehet számítani. Mindkét válogatottra a félprofi jelző a legtalálóbb, a keret játékosainak nagy része munka mellett focizik, többnyire a helyi élvonalban vagy alacsonyabb osztályú külföldi csapatokban.

A vb-selejtezőben mindkét csapat az utolsó helyen zárta a csoportkört, Liechtenstein 1, Andorra pedig két rúgott góllal végzett a kvalifikációban.

Nyilván a minőségi támadójáték nem tartozik a csapatok legfőbb erősségei közé, sokkal inkább a lelkes mezőnyjáték és az ellenfél játékának rombolása a jellemző.

Ha vetünk egy pillantást arra, hogy a hasonló vagy gyengébb játékerőt képviselő válogattak ellen milyen eredményt érnek el a csapatok, akkor arra a következtetésre juthatunk, hogy kevésgólos, brusztolós meccsre van kilátás.

Liechtenstein utoljára 2015-ben tudott pontot szerezni hazai pályán, akkor Moldova ellen játszott 1-1-es döntetlent, azt megelőzően pedig San Marinót verte 1-0-ra egy barátságos meccsen - szintén 2015-ben. Azóta egyetlen felkészülési mérkőzést játszott saját pályáján, akkor Feröer ellen egy öt gólt hozó, 3-2-es vereséget könyvelhetett el.

Andorra 2017-ben két barátságos meccset játszott és mind a kettő under lett, Katar ellen 1-0-ra kapott ki odahaza, míg San Marinót idegenben verte 2-0-ra.

Mivel két hasonló képességű válogatott meccséről beszélünk, a tétnélküliség ellenére azért nagy csatára számíthatunk, hiszen mindkét oldal számára presztízsértékű lenne a győzelem. Éppen ebből kifolyólag a vereség elkerülése lehet a legfőbb célkitűzés, a gyenge támadójátékokat is figyelembe véve pedig ebből egy kevésgólos, döntetlen körüli eredmény is kisülhet.

 

  • Gólszám 0-1@2.35    
     
  • Gólszám pontosan 2@3.10    
     
  • Döntetlen@3.40    
     
  • Pontos végeredmény 0-0@6.00
     
[2723264] 2018-03-21 18:00:00 Liechtenstein - Andorrax;
megosztom