Sportfogadás

Két hétnyi brutális kaszálás a Logibeten! - ennyit nyertek az előfizetők eddig

megosztom

Három doboz cigi áráért töménytelen mennyiségű nyerő tippet kaphattak a Logibet előfizetői fél hónap alatt.

Félidejénél járunk azon előfizetéseknek, amelyeket a felhasználók a Logibet nagy áresésének napján, vagyis március 2-án kötöttek. A mindössze 19 eurós havi díjra rengetegen csaptak le, mi pedig most megmutatjuk, mennyit is profitálhattak azok, akik már az első naptól tették legjobb tippmestereink tippjeit.

A 19 eurós havi díj mellett ha három vagy ha hat hónapra fizetsz elő, még olcsóbban juthatsz hozzá a nyerő tippekhez. Kattints és nyerj!

Master tippmestereink szorgosan serénykedtek a két hét alatt, hiszen több, mint 200 tipp került feladásra négyüktől, amely összesen +158.83 egység profitot termelt. A számokból is látszik, hogy nem csak azok jártak jól, akik már az első pillanattól hittek a Logibetben, de azok is, akik egy hét után kapcsolódtak be, hiszen az első hét nap +56.6 egysége után a második hét még jobban sikeredett, több, mint 100 egység jött a konyhára.

A +158.83 egység egyébként egészen ritka erős, 14.12%-os ROI-nak felel meg, amely bizonyítja, ihletett formában vannak tippmestereink.

A master tippmesterek statisztikái március 2. óta
Tippmester Tippek Nyertes Vesztes Egység ROI
Varin 197 121 76 +131.73 13.04%
Moneymaker 9 7 2 +18.88 39.33%
Tomihmv 24 14 10 +18.77 15.51%
mr.blonde 5 2 3 -10.55 -39.07%

Mint az a számokból is látszik, ezúttal is varin hozta a tippek nagy részét, ám óriási kalapemelést érdemel Moneymaker és Tomihmv is, akik kevesebb tippel, de hatalmas ROI-val dolgozták végig ezt a két hetet. Kuriózum ráadásul, hogy Moneymaker a 7 nyertes tippjét öt sportágból érte el, bizonyítva sokszínűségét.

A 158.83 egység profit egyébként azt jelenti, hogy aki akár csak 185 forinttal játszott meg egy 5/10-es tippet, annak máris visszatermelődött a teljes havi előfizetési ára. Viszont akinél mondjuk egy egység 1000 forint volt, 5 pedig 5000, az most közel 160 ezer forint pluszban tudhatja magát.

A 19 eurós ár tehát nagyon-nagyon sokszorosan visszahozta az árát, és még távolról sem késő felszállni a hihetetlen kaszálásra, hiszen az érdeklődők változatlanul 19 euróért kaphatják meg minden tippmester minden tippjét egy teljes hónapig!

Kattints ide, iratkozz fel és kezdd meg a pénzgyűjtést a nyaralásra!

Miért válaszd a Logibetet?
Mert a 19 eurós havi díjas ár még a magyar piacon is hihetetlenül olcsónak számít.
Mert az oldal minden száma és minden eredménye verifikált, itt nem találkozol kozmetikázott eredményekkel és hazugságokkal, mint a fizetős Facebook-csoportokban.
Mert a Logibet-index révén a tippmestereket olyan komplex módon értékelik, ahogy sehol máshol, így garantálva ezzel, hogy csak a legjobbak tippelhetnek a legmagasabb kategóriában.
Mert egyszerre négy master és három senior tippmester dolgozik a profitért, akik több éves rutinnal rendelkeznek.
Mert a tippmesterekhez részletes statisztikák és sportágankénti toplista is tartozik, így pontosan összeállíthatsz egy kívánt portfóliót magadnak.
Mert a Logibet tippmesterei már eddig is bizonyítottak a Protippben.

Neked mi a véleményed a Logibetről? Véleményed örömmel látjuk akár itt, akár fórumtopicunkban, ahol már egy felhasználó meg is osztotta az első nap tapasztalatait a nagyérdeművel.

Kattints az előfizetésért és légy részese a kaszálásnak!

megosztom