Tenisz

Amerikai-kanadai csatából profitálnánk

  • Cesc18

Sam Querrey pályafutása során először juthat be az Indian Wells-i elődöntőbe, ha péntek este legyőzi Milos Raonicot.

A felső ágon már tudjuk, hogy Roger Federer és Borna Coric száll harcba a döntőért, péntek este pedig a tábla alsó felén is fény derül az elődöntős nevekre. A kiadó két helyért Milos Raonic Sam Querrey-vel néz farkasszemet, míg a másik negyeddöntőben Juan Martín del Potro és Philipp Kohlschreiber csap össze. Előbbi a nyitottam párharc, a fogadóirodák szinte 50-50-re hozták ki az esélyeket.

Querrey először jár Indian Wellsben a legjobb nyolc között. - Fotó: ATP

Querrey soha nem járt még ilyen magasságban Indian Wellsben, pedig ugye hazai verseny számára, csak éppen a lassabb kemény pálya és a magas páratartalom nem a kedvenc kombinációja. Idén viszont egész korrekt formát mutat Kaliforniában, no és nem mellesleg abszolút verhető ellenfeleket kapott. Legutóbb Feli Lopezt a vártnál sokkal simábban intézte el:

Most játszottam a legjobban. Ugyan az első szerváim alacsony százalékban ütöttem be, de más dolgokban viszont remekeltem. Igazán agresszíven tudtam teniszezni és fogadóként is jól ment a játék. 

Raonicnak a legjobb 16 között még ennyire sem kellett megizzadnia, hiszen Marcos Baghdatis visszalépésével játék nélkül jutott a negyeddöntőbe. A korábbi mérkőzésein javuló formát mutatott a kanadai, aki egyelőre még a sérülése után próbálja ismét felépíteni a játékát. Jó úton halad, de bőven van még tér a fejlődésre. Az első szervája komoly fegyver, a másodikok után viszont sebezhető, így az lesz a döntő, hogy milyen százalékban tudja behozni az elsőket.

Jól ismerik egymást, hiszen négyszer randevúztak már, ugyanakkor szabadtéri keményen ez lesz az első összecsapásuk.

Nagyszerű adogatással rendelkezik és sok olyan dolgokra képes, amivel kemény kihívás elé állíthat, így fegyelmezettnek kell maradnom és az előző meccsel ellentétben, sokkal élesebben kell játszanom.

- mondta Raonic, aki Joao Sousa ellen kétszer is 4-4-es állásnál bukta el az adogatását. 

Úgy véljük, hogy ez lesz a meccs kulcsa, jelenleg talán Querrey jobb a kiélezett helyzetekben, hiszen Raonic nincs annyira meccsben. Továbbá a hazai pálya is az amerikai mellett szól, így a logikusnak tűnő over helyett Querrey győzelmét ajánljuk.

Sam Querrey-Milos Raonic
hatharom.com
Querrey nyer
@1.70
Fogadási határidő: péntek, 20:00