Sportfogadás

Hárman is megcsípték a milliós nyerményt érő BL-kombót

Egy kettes kötés elég volt a bomba nyereményhez a szerdai BL-fordulóban - olvasónk mellett más is belenyúlt a tutiba.

A 10. hét első felében a Tippmix-kínálat legkiemelkedőbb eseményei a labdarúgó Bajnokok Ligája-nyolcaddöntők visszavágói voltak, ez a 4 mérkőzés a legtöbb kifizetett nyeremény toplistáját is uralta – adatainkba beleértve a kiegészítő lehetőségek révén nyert összegeket is. A Tottenham hiába vezetett a Juventus elleni visszavágón, az olaszok két, gyorsan egymás után jegyzett góllal fordítottak, és nyertek 2-1-re, ami továbbjutást ért, és nem mellesleg 309,93 millió forintos nyereményhez juttatták a jól tippelők széles táborát. A kifizetési rangsor 2. helyén a szintén 1-2-vel, illetve vendégtovábbjutással záruló Paris SG – Real Madrid csata áll, 200,86 millió forinttal, amelyet a Manchester City – Basel párharc második meccsének 1-2-je követ, 105,26 milliós kifizetésével. Két angliai bajnoki, egy élvonalbeli, valamint egy másodosztályú összecsapás teszi teljessé listánkat. A Manchester United fordulatos mérkőzésen, hátrányból felállva nyert a Crystal Palace vendégeként 3-2-re, majdnem 100 millió forintos nyereményt generálva, míg a Leeds – Wolverhampton második vonalbeli derbi 3-0-s vendégsikere közel 74 millió forinttal gyarapította a jó tippel rendelkezőket.

Természetesen a legnépszerűbb események toplistájának élén is a BL-párharcok visszavágóit találjuk – adatainkba ezúttal is belekalkulálva a kiegészítő fogadási lehetőségekre tett tippeket. A legkedveltebb fogadási eseménynek a Paris SG – Real Madrid csata bizonyult, hiszen 701 501 szelvényen szerepelt valamilyen formában, amely adathoz a Tottenham – Juventus találkozó járt a legközelebb, 649 508 fogadáskötésével. A közkedveltségi különverseny képzeletbeli dobogójának legalsó fokán a Liverpool – Porto párosítás szerepel, 566 305 megkötött fogadással, miközben a Manchester City – Basel nyolcaddöntő visszavágója 415 ezernél is több tippkötéssel párosult. Felsorolásunkat a Crystal Palace – Manchester United ütközet zárja, majdnem 387 ezer alkalommal ragadtatva fogadásra a honi tippmixelőket.

Lévén nem szerepelt a legmagasabb kifizetések között, állandó olvasóink már jó előre tudhatták, hogy a Liverpool – Porto BL-nyolcaddöntő visszavágója a legváratlanabb eredmények közé kapott besorolást, hiszen a 0-0-s végeredményre, így a döntetlenre a fogadók elenyésző százaléka – kevesebb mint 10 – számított csupán, a végkimenetelre tett 193 955 fogadás, és a 4,00-s nyertes odds mellett. Hasonlóan meglepő volt a Manchester City – Basel visszavágó 2-1-es vendégsikere, igaz, erre az eseményre kevesebb, 72 061 fogadás köttetett a végkimenetelre, amelyből 3 100 volt helyes, 10,50-es nyereményszorzóért. Az angol másodosztályú bajnokság szenzációját a Millwall szolgáltatta, idegenben legyőzve 2-1 arányban a Hull City gárdáját (153 625 fogadásból 21 163 volt tökéletes, 3,20-as nyertes szorzóért). A német második vonalban a Bochum okozott sokkoló élményt a fogadói többségnek, hiszen az Ingolstadt stadionjából távozott 3 ponttal, 1-0-s diadala révén (145 035 tipp kevesebb mint 8 százaléka ért 4,45-ös oddsot).

A magyar érdekeltségű események között ezúttal is színes sportági palettáról válogathattak a fogadók, kezdve például a labdarúgó Magyar Kupa-nyolcaddöntők visszavágóival. Az Újpest a Paks vendégeként győzött 2-0-ra (a végkimenetelre tett 68 663 fogadásból 14 284 volt jó, 2,85-ös nyertes odds mellett), a Honvéd pedig a Siófok elleni visszavágót nyerte meg 2-1-re, s jutott a legjobb nyolc közé (56 039 tipp több mint 93 százaléka jelentett 1,25-ös nyereményszorzót). A magyar női labdarúgó-válogatott a Ciprus Kupán játszott 1-1-es döntetlent Szlovákia legjobbjaival, amely 3,05-ös nyertes oddsot jelentett (32 294 fogadás közel 40 százaléka volt makulátlan). A női kosárlabda Euroligában óriási szenzációt jegyzett a Sopron gárdája, hiszen a Fenerbahce elleni negyeddöntő 2. mérkőzését idegenben tudta megnyerni 6 ponttal, 3,55-ös szorzó mellett (a mérkőzés nyertesére leadott 17 172 fogadásból 408 volt tökéletes). A honi fér kosárlabda-bajnokságban a Sopron – Atomerőmű összecsapást a vendégek nyerték, 12 egységgel (3 676 fogadásból 2 484 volt jó, 1,80-as oddsért), a fér vízilabda OB I felsőházában pedig az Eger győzött kiütéssel a BVSC medencéjében, 1,10-es nyereményszorzóért (11 261 fogadásból 9 226 volt hibátlan). A magyar jégkorong-bajnokság MAC Budapest – Brassó elődöntőjének 1. mérkőzését a hazaiak könnyedén, 4-0-val rendezték le, 1,35-ös szorzót biztosítva a jól tippelőknek (24 352 fogadásból 20 335 volt helyes). Babos Tímeának hiába volt mérkőzéslabdája is a Belinda Bencic elleni első fordulós, Indian Wells-i összecsapás alkalmával, végül 3 szettben vereséget szenvedett, és kiesett (6 630 tipp több mint fele jó lett, 1,60-as oddsért). 

Legnagyobb nyeremények

A 10. hét első felének – a hétfőtől szerdáig terjedő időszak – Tippmix-ajánlatát alapjaiban határozták meg a labdarúgó Bajnokok Ligája-nyolcaddöntők visszavágói, ráadásul a fogadók szemfüles és egyben bátor tippjei 7 számjegyű összegek ki zetését eredményezték. Ebből fakadóan a legügyesebb Tippmix- játékosok szekciójával nyitjuk írásunkat, méghozzá egy 2-es kötéssel, amelyet az ország két pontján is játékba adtak. Egy kiskunhalasi sportfogadó 1 000 forintos tét mellett, összesen 3 alkalommal futtatta át 2-es kötést tartalmazó segédszelvényét terminálon, így a szelvényenként neki járó 812 000 forint háromszorosát, egészen pontosan 2 millió 436 ezer forintot nyert. Egy fővárosi játékos szintén 1 000 forintos alaptéttel, 2 alkalommal, de picivel rosszabb eredő odds mellett állította össze 2-es kötését, amely hibátlanságából eredően 2x700 000 forintot, tehát összesen 1 millió 400 ezer forintot jelentett a fogadónak.

  • Labdarúgás Tottenham - Juventus Félidő/végeredmény Tottenham/Juventus 29,00 (28,00) Nyertes
  • Labdarúgás Manchester City - Basel 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 28,00 (25,00) Nyertes

Egy csengeri sportfogadó a szerdai BL-nap mérkőzésein a félidő/ végeredmény fogadási típusból állította össze 2-es kötését, amelyet 4 alkalommal bocsátott játékba, egyenként 500 forintos tét mellett. Lévén hibátlan tippek szerepeltek szelvényei, 4x294 000 forintot, tehát összességében 1 millió 176 ezer forintot tehetett zsebre.

  • Labdarúgás Tottenham - Juventus Félidő/végeredmény Tottenham/Juventus 28,00 Nyertes
  • Labdarúgás Manchester City - Basel Félidő/végeredmény Döntetlen/Basel 21,00 Nyertes

A Szerencsejáték Zrt. internetes fogadási portálján, a www.tippmixpro.hu címen elérhető oldalon is találhattunk kisebb kockázatvállalás mellett is busás nyereményt hozó tippsort, méghozzá a szerdai BL-nap félidő/ végeredmény fogadási eseményeinek köszönhetően. A játékos - aki a szelvényét a hatharom.com -ra is feltöltötte - 1 322 forinttal fogadta meg 2-es kötésben makulátlan tippjeit, aminek következtében számlájának értéke 999 432 forinttal gyarapodott! Minden nyertesünknek szívből gratulálunk!

  • Labdarúgás Tottenham - Juventus Félidő/végeredmény Tottenham/Juventus 28,00 Nyertes
  • Labdarúgás Manchester City - Basel Félidő/végeredmény Döntetlen/Basel 27,00 Nyertes

Forrás: Szerencsejáték Zrt/szerencsemix