Sportfogadás

Valószínűleg megvan az év leghihetetlenebb kombija - fotó

Olvasónk több, mint 1 millió forintot nyert szerda este a Tottenham - Juventus és a Manchester City-Basel meccsekkel.

Bár a legtöbb fogadó inkább a fejét fogta a Bajnokok Ligája keddi és szerdai meccseinek eredményei után, voltak azért olyanok is, akik számára sokáig emlékezetesek maradnak ezek a nyolcaddöntők.

Közéjük tartozik 'Rolllando' nevű olvasónk is, aki egy egészen elképesztő szelvényt töltött fel oldalunkra.

A szerdai játéknapon a Manchester City nem kis meglepetésre odahaza maradt alul a Basel ellenében, míg a Juventus 1-0-s hátrányból fordítva nyerni tudott Londonban és ezzel kiharcolta a továbbjutást.

Nem éppen szokásos vagy ha úgy tetszik, papírforma forgatókönyvek valósultak meg a két találkozón, ám Rolllando pont erre számított, hiszen olyan fogadásokat helyezett el, amire előzetesen azért kevesen mertek volna pénzt tenni.

A City - Basel meccsen a a félidő/végeredmény kimenetelre a Döntetlen/Basel opciót választotta, amire kereken 27-szeres szorzót fizettek a Tippmixprón, ráadásul ezt összekötötte a Tottenham/Juventus fogadással, ami 28-szoros pénzt ért meg. Ezen fogadások már önmagukban komoly kaszálást eredményezhettek volna, ám mivel kettes kötésben adta őket fel, így 756-szoros eredő oddsot jelentett, így pedig

az 1322 forintért feladott kombi pár száz forint híján 1 millió forintot profitot eredményezett!

Ezzel még itt nincs vége a sztorinak, hiszen olvasónk 2000 forintért még játékba küldött egy másik szelvényt is, amelyen a Basel győzelme és a Juventus 2-1-es sikere volt összekötve, méghozzá 105-ös szorzóért, így pedig további 200 000 forinttal gyarapodott a számlája.

A német és angol alsóbb ligás meccsekből összeállított, szintén nyertes hármas kötés nyereménye pedig már egészen eltörpül a BL-meccsek kaszálása mellett.

Ez a szelvény a TipPics történetének legnagyobb nyertes szelvénye, ilyen nagy nyereményről még nem kaptunk feltöltést.

Természetesen a páratlan szelvényekhez ezúton is gratulálunk és várjuk továbbra is a nyertes fogadásaitokat!

 

hatharom.com