Magyar foci

Pálfordulás az MLSZ-ben, visszatérhet a pirózás?

  • ivan

Az MLSZ elnökségi tagja szerint eljött az idő, hogy ismét lehessen pirotechnikai eszközöket használni a magyar stadionokban.

Bánki Erik, az MLSZ elnökségének tagja volt a vendége a DigiSport Reggeli start című műsorának hétfő reggeli adásának.

A beszélgetés során több aktuális téma is szóba került, így például az UEFA legutóbbi határozata, amely tulajdonképpen bebetonozza a legtehetősebb klubokat a Bajnokok Ligájába, míg a magyar csapatok szereplését gyakorlatilag ellehetetleníti.

Bánki Erik szerint ahhoz, hogy a magyar klubok a lebonyolítás megnehezítésével keletkező akadályt átugorhassák, a mostani költségvetéseknek a két és félszeresére kellene feltornászniuk a büdzséjüket, ebben az esetben pedig lenne mód olyan minőségi játékosok igazolására, akikkel versenyképessé válthatnak az európai porondon is.

archív

Ebből kifolyólag terelődött a téma az MLSZ úgynevezett "fiatalszabályára" is. Bánki Erik szerint bár a kezdeményezés támogatandó volt, azt is látni kell, hogy az elmúlt egy évben kevés valósult meg abból, amit az MLSZ szeretett volna. "Ez részben megvalósult, a tizenkét csapatnak a nagy része, több mint kétharmada rendszeresen élt ezzel a lehetőséggel és nagyon sok 19 éves és annál fiatalabb játékos jutott lehetőséghez az első osztályban..de úgy gondoljuk, hogy valóban a fiataloknak a saját tehetségükkel, rátermettségükkel, a versenyszellem sebességének felvételével kell bizonyítaniuk azt, hogy képesek arra, hogy 17-18 évesen egy első csapat tagjai lehessenek" - fogalmazott az elnökség tagja, aki hozzátette: a tapasztalatok fényében tárgyalást fognak kezdeményezni a klubokkal és "elképzelhető, hogy lesz változtatás ezen a téren".

A beszélgetés talán legizgalmasabb része az volt, amikor a stadionokban betiltott pirotechnikai eszközök használatáról volt szó. Mint ismert, pár nappal ezelőtt a diósgyőri stadion látogatása alkalmával Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, hiányolja a hangulatot az arénákból és nem érti, hogy az MLSZ miért tiltja a fáklyák használatát.

A Ferencváros - Debrecen bajnokin hatalmas piro show-val tértek vissza a Fradi-ultrák a Groupama Arénába

Bánki Erik pedig most arról beszélt, hogy ezen a téren is változások léphetnek érvénybe. A sportvezető szerint, amikor a betiltásról szóló szabály életbe lépett, a magyar stadionok állapota még nem volt azon a szinten, hogy biztonságos szurkolást tudjon biztosítani a drukkereknek, ám az infrastruktúrafejlesztéseknek köszönhetően a helyzet mostanra változott.

"Elindultunk egy nagyon rossz helyzetből, amikor a magyar stadionok biztonsága elég véleményes volt, azonban egy nagyon szigorú törvényi szabályozással és a szervezők szándékával, együttműködésével sikerült rendet teremteni a magyar stadionokban. Kerítés nélkül vannak, nagyon jó hangulat is lehet, lehet kulturáltan szurkolni a mérkőzéseken. Eljött az idő, hogy egy szinttel feljebb lépjünk. Én is támogatom, hogy szervezett és kulturált körülmények között lehessen pirotechnikai eszközöket használni, hogy minél jobb hangulat legyen, hogy minél több néző jöjjön ki, nemcsak azért, mert jó meccseket lát, hanem, mert nagyon jó hangulatban lehet szurkolni" - fogalmazott Bánki Erik.

A teljes beszélgetést itt tudod megnézni:

Amíg az NB II-ben tulajdonképpen az egész vasárnapi fordulót a rossz időjárási és pályakörülményekre hivatkozva elhalasztották, addig az OTP Bank Ligában a Honvéd-Videoton mérkőzés kivételével az összes találkozót megrendezték.

Az öt találkozón összesen 8700 néző váltott jegyet, a legkevesebben a Puskás Akadémia - Debrecen (200 néző) találkozót tekintették meg a helyszínen, a legtöbben pedig Debrecenben voltak, ahol a Diósgyőr és a Fradi csapott össze (3.700). A 2017/18-as idényben a magyar élvonal átlagnézőszáma jelenleg 2600* körül mozog.

 

(via csakfoci.hu, *magyarfutball.hu)

Szerinted melyik csapat nyeri az NB I 2017/18-as szezonját?x;
239099