Serie A

Nagyot vágtak a Juventus oddsán a bukmékerek

Rangadót bukott hétvégén a Napoli, így vesztett pontok tekintetében a Juventus átvette a vezetést a Serie A-ban. És nem csak a tabellán.

Megtörtént, amire olyan régóta vágynak Torinóban, azaz a Napoli december 10. után ismét botlott a bajnokságban. A déliek vasárnap este a Romát fogadták és némi meglepetésre 4-2-es vereséget szenvedtek. Ez a váratlan botlás egyben azt is jelenti, hogy a vesztett pontok tekintetében a Juventus átvette a vezetést, hiszen egy mérkőzéssel kevesebbet játszott a Napolinál, a különbség azonban csak egy pont a nápolyiak javára.

facebook.com

A hétvége történéseire a fogadóirodák is azonnal reagáltak és jelentősen megvágták az Öreg Hölgy végső sikerének szorzóját.

Bár a Napoli hosszú hetek óta vezeti a tabellát, a bukiknál ennek ellenére gyakorlatilag egész szezonban a Juventus volt a scudetto favoritja, ez pedig hétfő reggel csak erősödött, hiszen immáron 10 forintra ötöt sem fizetne a torinóiak bajnoki címe.

Melyik csapat nyeri a bajnoki címet?
   
Juventus 1.45
Napoli 2.65

Bő két héttel ezelőtti cikkünkben már boncolgattuk a lehetséges forgatókönyveket, figyelembe vége a két csapat sorsolását is.

Ne feledjük, hogy öt fordulóval a bajnok vége előtt rendeznek még egy Juventus - Napoli csatát is, ha pedig így folytatják a felek, az a mérkőzés akár döntőnek is bizonyulhat.

Sokan vélekednek úgy, hogy a bajnoki cím szempontjából rendkívül fontos tényező lesz, hogy a Juventus meddig húzza a BL-ben, a Tottenham elleni párharc odavágója előtt a fogadóirodáknál az angolok sokkal esélyesebbek a továbbjutásra. Ugyanakkor a Juventus kerete annyival erősebb a riválisokénál, hogy - ahogy azt eddig láthattuk - nem nagyon okoz gondot a kettős terhelés sem.

Február legelején az Intert irányító Luciano Spalletti kelt ki az őt faggató újságíróknak. "Hogy nyerhetünk-e valamit? Sem maguk nem értik, sem Milánóban nem értik: amíg a Juventus két csapatot tud kiállítani minden mérkőzésre, addig egy babot sem fogsz itt nyerni, nemhogy bajnoki címet" - nyilatkozta Spalletti.

A két csapat hátralévő sorsolása
Napoli (69) Juventus (68)
@Inter Udinese
Genoa @SPAL
@Sassuolo Milan
Chievo @Benevento
@Milan Sampdoria
Udinese @Crotone
@Juventus Napoli
@Fiorentina @Inter
Torino Bologna
@Sampdoria @Roma
Crotone Verona
@: idegenben
241306