Olasz foci

Eltűnt a value a tippünkből, de van helyette másik!

  • varin

Milánói városi rangadón value tippet találni nem egyszerű, az elmúlt napok pedig tovább nehezítették a dolgunkat.

De a cikk címe két-három héttel ezelőtt akár az is lehetett volna, hogy "Megnyitotta a fogadóiroda kínálatát és nem hiszed el, mit látott ott" vagy esetleg "Ettől a tipptől felrobbant az internet", netán "Lesokkolta, amit látott az oddsoknál". Legalábbis akkor még így álltak a dolgok a Derby della Madonninán, ám azóta sok víz lefolyt a milánói patakokon.

   
Milan Döntetlen Inter
2.66 3.05 2.66

A két fél ugyanis teljesen ellentétes utat járt be eddig a szezonban, a Milan alacsonyan kezdett, majd magasra tört, míg az Internazionale impozáns start után kezdett zuhanórepülésbe. Alighanem, ha néhány hónapja azt mondja valaki a Milan-fanoknak, hogy a 30. fordulóra 5 pontra megközelíthetik a városi riválist, nemigen értették volna, ám most mégis ez a helyzet.

A Rossoneri ugyanis elképesztő 2018-as esztendőt produkál, és úgy tűnik, a lesajnált Gennaro Gattuso olyan receptet főzött ki, amelyet korábban évekig egyetlen tréner sem. Bonucciék 10 meccses veretlenségi szériája egyébként éppen az Inter ellen kezdődött, amikor is december végén kiütötték a Nerazzurit a kupából. Ezen a 10 mérkőzésen a csapat mindössze hat gólt kapott, amely elsősorban a Romagnoli-Bonucci kettőst dicséri.

A helyzet azonban némiképpen megváltozott a mérkőzés eredeti időpontjához képest, hiszen az Inter négy meccse veretlen, ráadásul 360 perce gólt sem kaptak a kék-feketék, szereztek viszont tíz találatot. Ennek is köszönhető, hogy az három héttel ezelőtti szorzók bőségesen megváltoztak, a Milané emelkedett, az Interé csökkent. A value pedig eltűnt, most ugyanis már nem szívesen fogadnánk az eredeti tippünkre, ami a Milan DNB 1.87-es oddsért, hiszen a "vendégek" szépen összekapták magukat.

Ne menjünk el azonban szó nélkül amellett, hogy a két csapat hazai pályája azonos, ám a pályaválasztás lehetősége így is nagyon fontos faktori, hiszen 

a Milan "otthon" öt mérkőzés óta veretlen, 2002 óta pedig a piros-feketék mérlege 10-5-4.

Önbizalomtól duzzad a Milan, és Gattuso hihetetlen munkával tüzeli a csapatot hétről hétre. A másik oldalra viszont már nem jellemző az a nihil, ami jelen volt hónapokig. Spalletti kirángatta fiait a slamasztikából, így pedig már valóban jó esélye van az Internek is a derbin. Mindent összegezve, mi inkább távol maradnánk a háromesélyes fogadásra való tippeléstől, miként a gólok számára sem mernénk bökni.

Ez most két motivált, jó formában lévő csapat kemény csatájának ígérkezik, ahol a value talán a lapokban keresendő. Lehet, hogy a végén ezzel a tippel járunk majd jól, nem az eredeti időpontra jósolt Milan DNB-vel?

hatharom.com
6 lap felett
Odds: 1.80
A 0-s hendikeppel döntetlen esetén tétünk visszajár.
[2588589] 2018-03-04 20:45:00 AC Milan - Interx;
241306