Német foci

Erre fogadunk a felsőházi Bundesliga-rangadón

Ki-ki meccsre és hatalmas küzdelemre van kilátás, a győztes pedig egy lépéssel közelebb kerülhet a BL-induláshoz.

A német élvonal 24. fordulójának talán legnagyobb összecsapásán a Bayer Leverkusen a Schalkét fogadja a BayArenában. A Leverkusen jelenleg a táblázat negyedik helyén áll 38 ponttal, míg a vendégek a 6. pozícióban tanyáznak és a sűrű mezőnyben mindössze 3 egység választja el a Bajnokok Ligája helyekért küzdő 5 együttest.

1x2    
Bayer Leverkusen Döntetlen Schalke
1.90 3.45 3.80

Első blikkre abszolút háromesélyesnek tűnik a párharc, annak ellenére is, hogy a bukik ezt nem így gondolják. Formájukat nézve is elég hasonlóan teljesítenek és legutóbbi öt meccsükből egyaránt hármat húztak be, tehát ez sem könnyíti meg a kimenetelre való tippelést.

Bár a gyógyszergyáriak a múlt héten visszatértek a nyerő útra a Hamburg 2-1-es legyőzésével, játékuk még nem volt annyira meggyőző, mint a szezon első felében és túl sok helyzetet engedélyeztek, amiből akár ki is egyenlíthetett volna az ellenfél. Továbbá ne felejtsük, hogy a 22. játéknapon Dárdai Herthája 2-0-ra verte őket a saját közönségük előtt, igaz az volt mindössze a második otthoni zakójuk.

A Leverkusen több magas gólszámot produkáló meccsen is szerepelt - köztük egy 4-4-es parádé a Hannover ellen és a Gladbach 5-1-re alázása - tehát nem kizárt, hogy a vasárnapi afféron is kiszakad a gólzsák. Eddigi összes találkozójukat figyelembe véve 65%-ban jött a mindkét csapat lő gólt opció, hazai meccseiken pedig 45%-ban legalább négy gól hullott. 

A házi gólkirály-jelölt Volland 10 találatnál jár, de ott liheg a nyakában a fiatal Bailey is 9-el. fotó: archív

Igaz a Schalke nem a legjobb idegenbeli formában lavírozik, de az utóbbi hetek vereségeit a Bundesliga legjobbjai mérték a fiatal edzőzseni, Domenico Tedesco fiaira, a Bayern (2-1) és a Lipcse (3-1), a gólok pedig rendszeresen potyogtak. A vasárnapit megelőző három meccsükön egyaránt legalább három gól esett és önbizalomtól duzzadva érkezhetnek, mivel legutóbbi párharcukon a szintén közeli rivális, Szalai Ádámmal felálló Hoffenheimet gyűrték le 2-1-re.​

A hiányzókat tekintve egyik fél sem szenved túlságosan, igaz a hazaiaknál a csapatkapitány Lars Bender van kényszerpihenőn, és a sziklaszilárd középhátvéd, Jonathan Tah influenzás tüneteiből nem biztos, hogy a meccsre felépül, míg a vendégeknél a spanyol védő, Pablo Insua nem lehet a pályán. Az előzetes kezdők alapján a legérdekesebb csatákra a Brandt vs Goretzka, Volland vs Naldo és a Bailey vs Caligiuri duók között kerülhet majd sor.​

[2544125] 2018-02-25 15:30:00 Bayer Leverkusen - Schalke 04x

A párosítás őszi meccsén 1-1-es végeredmény született, a fiatal jamaikai sztárpalánta, Leon Bailey, akit aktívan figyelnek Európa legnagyobb klubjai, akkor szerezte debütáló találatát, amivel egy pontot mentett csapatának, miután korán hátrányba kerültek a Veltins Arenában. Előző hét meccsükből azonban a Lever csak egyetlen egyszer szenvedett vereséget, mellette négy győzelem és két remi a mérleg.  ​

Remek csatára van tehát kilátás a vasárnap délutáni csúcsrangadón, amelyen bár a bukik a Hazai győzelmet favorizálják, mi a kimenetel helyett a mindkét csapat lő gólt + 2.5 fölötti opciót érezzük value-nak, amelynek zöldülése esetén a     kereken @2.00-szeres pénzt fizet.

[2544125] 2018-02-25 15:30:00 Bayer Leverkusen - Schalke 04x;
239384