Angol foci

251-szeres pénzt kaszálhat, mert bízott a kedvenceiben

  • varin

Buzsáky Ákos egykori csapatával kaszálhat egy tősgyökeres fanatikus angol fogadó.

Aligha van annál jobb érzés, mint amikor egy fogadó saját kedvenc csapata sikerével kaszál. Nem csak az aranylábúak sikerének örülhet ilyenkor, de a nyeremények is eufóriát okozhatnak. Remekül érezheti ezt most a Plymouth Argyle törzsfanatikusa, Tom Atwil is.

A 33 éves szurkoló 1994-ben fogadott örök hűséget a Zarándokoknak, azóta a másod- és a negyedosztály között ingáznak a zöld-feketék. Jelenleg éppen a harmadik liga hetedik helyén, egy pontra az osztályozót érő hatodik helytől áll Buzsáky Ákos egykor csapata, ám a szezon nem indult ilyen fényesen.

Fotó: Plymouth Herald

A Plymouth ugyanis november végén még igen gyenge mérleggel bírt, a 19-20. helyen inkább a kiesés elkerüléséért küzdöttek, mintsem a feljutásért. December 9-től azonban beindult a lavina, azóta 14 meccsen 33 pontot szerzett a gárda és így állnak most az igen biztató hetedik helyen.

Ezt a szériát lovagolta meg még idejében Tom Atwil is, aki a Boxing Day-t követően még 251-szeres pénzzel fogadta meg, hogy csapata az első hatban végez. Ha egyébként Tom kicsit előbb eszmél, akkor akár 1001-szeres pénzzel is tehette volna, hogy kedvencei érdekeltek lesznek a rájátszásban vagy rögtön feljutnak.

"Folyamatosan jöttek szembe az egyik fogadóiroda ajánlatai, hogy ilyen, meg olyan hatalmas szorzó van a Plymouth top6-ra. Megfogadtam magamnak, hogy ha megverjük karácsonykor a Milton Keynes gárdáját, teszek 5 fontot arra, hogy az első hatban végzünk és mivel győzedelmeskedtünk, be is tartottam a szavamat. Néhány héttel később a bátyámat is meggyőztem a fogadásról, ő 101-szeres oddson 10 fontot tett ugyanerre. Azóta az eredmények csak jönnek és jönnek, az odds pedig egyre kisebb. Most már minden hazai meccsre remegő térdekkel megyek ki és kettőzött erővel szurkolok a kedvenceimnek" - mondta Atwil.

A League One-t jelenleg a Blackburn Rovers vezeti, a feljutásért pedig a kék-fehérek mellett olyan csapatok ácsingóznak, mint a Portsmouth, a Wigan Athletic, a Charlton Athletic és a Rotherham. A bukik azonban nemigen bíznak a Plymouth top6-ban, hiszen még mindig 5.50-szeres pénzt fizetne a bravúr.

A Zarándokok előtt hétvégén nagy rangadó áll, hiszen az éppen velük azonos pontszámmal álló Bradfordot fogadják. Mivel a rivális az utolsó hét bajnokiján csupán két pontot szerzett, akár még be is próbálkozhatunk a széria folytatására, amelyet 2.38-szoros pénzzel honorálna a    .

[2530153] 2018-02-24 16:00:00 Plymouth Argyle - Bradford Cityx;
238664