Budapesti tenisztorna

Minden Babos mellett szól, íme a tippünk

  • Cesc18
megosztom

A magyar játékos könnyedén elintézheti Tatiana Mariát a budapesti tenisztorna első fordulójában.

Szerdán késő délután Babos Tímea is bemutatkozik a BOK Csarnok közönsége előtt. A világranglistán 35. helyen álló magyar teniszező címvédőként várja a budapesti viadalt. Babosnak tavaly sem volt egyszerű útja a trófeáig, és idén sem számíthat könnyű menetelésre. A nyitómeccsén rögtön egy top 60-as játékos jön szembe a német Tatiana Maria személyében. Igaz, ez pont nem az a meccs, ahol különösebben féltenünk kellene a soproni kiválóságunkat. 

Maria ugyanis finoman szólva sem örvend túl jó formának, hiszen azok után, hogy az ausztrál túrán Brisbane-ben, Hobartban és Melbourne-ben is kikapott az első körben, nem tudott meccset nyerni Szentpéterváron és Dohában sem. Azaz idén 0/5 a mérlege a WTA-versenyeken, egyedül a Fed Kupában sikerült nyerni, igaz, ott sem túl acélos játékos ellen. 

Babosnak ezzel szemben parádés egyelőre a 2018-as szezonja, ugyanis a páros Australian Open-címe után Tajvanon egyéniben is tornát tudott nyerni. Dohában kevésbé jött ki neki a lépés, de ahogyan elmondta, ott nem a legfrissebben versenyzett. 

Soha nem találkoztak még, ugyanakkor Timi a Digi Sportnak adott nyilatkozatában beszélt arról, hogy ismeri ellenfelét:

Jól ismerem Tatiana játékát, sokat edzettünk együtt, szóval biztosan jó meccs lesz, de abban is biztos vagyok, hogy a hazai környezet nekem ad több lendületet.

Az önbizalom, a jelenlegi forma, a nagyobb tudás és a hazai pálya is Babos mellett szól, tehát gyakorlatilag minden, így nem is lehet más a tippünk, minthogy két játszmában elintézi ellenfelét. 

Babos Tímea-Tatiana Maria
hatharom.com
Babos 2-0-ra nyer
@ 1.45
Fogadási határidő: szerda, 17:00
megosztom