Nemzetközi foci

Kilenc kiállítás és félbeszakadt meccs a gusztustalan gólöröm miatt

Az egyik csapatból öt játékost is kiállítottak, így a játékvezető azonnal véget vetett a mérkőzésnek.

Fotó: Esportes

Ha valahol, hát Brazíliában a futball tényleg több, mint pusztán egy sport és egy hobbi - ezt láthattuk hétvégén a Bahia-Vitoria tartományi rangadón is. A pokoli indulatokat kiváltó háború vége végül kilenc kiállítás és fél órával a meccs vége előtt lefújt találkozó lett.

Történt ugyanis, hogy 1-0-s állásnál a vendég Bahia büntetőt kapott az 50. percben, amelyet Vinicius gólra váltott, majd az ezt követő gólöröm után kitört az adok-kapok.

Mint látható, a vendég játékosok elég egyértelmű gesztusokat tettek a két csapat közötti baráti viszonyról, amelyet azonnal meg is toroltak a hazaiak. A perpatvarnak összesen kilenc kiállítás a vége, öt a hazaiaktól, négy a vendégektől - utóbbiak esetében pedig kettő a pályán kívüli játékosokat érintette.

A FIFA szabályzata alapján azonban a mérkőzést félbe kell szakítani, ha az egyik csapatból csak hat játékos marad, amely szabállyal élt is a sípmester. A megállapított végeredmény így pedig 3-0 lett a vendégek javára, akik megúszták csupán négy piros lappal.

Lehet, hogy Brazíliában ez nagy dolognak számított, de arra is van egy sörünk, hogy a mennyei megyeiben is előfordul az ilyesmi...